Értékelés:
A „The Deprived: Ártatlanok a halálsoron” című könyv a halálbüntetés mélyreható vizsgálatát kínálja a jogtalanul elítélt személyek megható esettanulmányain keresztül. A szerző alapos kutatásokat és személyes interjúkat használ fel, hogy egy lenyűgöző elbeszélést nyújtson, amely rávilágít a büntető igazságszolgáltatási rendszer igazságtalanságaira. Az olvasók meghatónak és tanulságosnak találják a történeteket, amelyek mélyebb gondolatokat ébresztenek a halálbüntetés következményeiről.
Előnyök:A jól kutatott és elgondolkodtató könyv erőteljes egyéni történeteket tartalmaz, amelyek bemutatják a jogtalan elítélések érzelmi és pszichológiai hatásait. Sok olvasó értékelte a lebilincselő írói stílust, az éleslátó statisztikákat, valamint a szerző képességét, hogy egyensúlyt teremt a tények és a személyes elbeszélések között. A tematikus mélység arra ösztönzi az olvasókat, hogy átgondolják a halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontjukat.
Hátrányok:Néhány kritikus megjegyezte, hogy bár az egyes történetek hatásosak, az átfogó szerkezetnek jót tenne egy erősebb narratív ív, amely jobban összekapcsolná az esettanulmányokat. Néhány olvasó úgy érezte, hogy a büntető igazságszolgáltatási rendszer bizonyos részletei részletesebben is kifejtésre kerülhettek volna, és egyes területeken több mélységet kívántak volna.
(11 olvasói vélemény alapján)
The Deprived, Volume 1: Innocent on Death Row
Hat amerikai meséli el szívszorító történetét annak, hogyan kerültek a halálsorra olyan bűncselekmények miatt, amelyeket soha nem követtek el. Néhány esetben ártatlanságuk ellenére percekre voltak attól, hogy kivégezzék őket.
A megfosztottak: Ártatlanok a halálsoron ritka betekintést nyújt a halálsoron töltött életbe.
A könyv lenyűgöző interjúkon keresztül írja le, hogyan válnak ártatlan anyák és apák hirtelen értelmetlen erőszak áldozatává egy olyan kegyetlen börtönkörnyezetben, ahol a túlélésük gyakran attól függ, hogy ugyanolyan brutálisak lesznek-e, mint a mellettük lévő cellában ülő gyilkos.
A könyv azonban egyúttal életigenlő történet is arról, hogy az emberek hogyan képesek túlélni még a legnagyobb igazságtalanságot is, és hogy az ártatlan halálraítéltek felmentésük után hogyan tudták a magánzárkában töltött életet szeretettel, reménnyel és hittel teli élettel átváltoztatni. De hiába hagyják el ma a halálsoron lévő rabokat, a halálsor soha nem fogja elhagyni őket.
Derrick Jamison, akit 20 év után felmentettek:
Amikor Derrick kivégzését bejelentették, már több mint 15 évet töltött a halálsoron, és kétségbeesésében élt, de ahogy most egyedül ült a cellában, tudván, hogy megpróbáltatásai hamarosan véget érnek, nem talált vigaszt magának. Amikor elfogyasztotta utolsó vacsoráját, még egy kívánsága volt - hogy kivégzése gyors és fájdalommentes legyen. A Derrick előtt kivégzett 18 ember közül nem mindenkinek volt ekkora szerencséje.
„Kikényszerítették őket a cellájukból, lekötözték őket egy hordágyra, és mérget lőttek a vérükbe. Sokan fizikailag szenvedtek, amikor megölték őket. Újra és újra injekciókat kellett kapniuk. A tudat, hogy a halál fájdalmas lehet, nagyon megrémített” - osztja meg Derrick.
Sunny Jacobs, akit 16 év után felmentettek:
„Az őrök nem beszélhettek velem, mert ha elkezdenek emberi lényként tekinteni rám, talán nem tudnak majd részt venni az életem kioltásában. Ezért úgy kellett bánniuk velem, mintha kevesebb lennék, mint egy ember” - mondja Sunny.
Ugyanezen okokból kifolyólag soha nem szólították a nevén. Csak a rabszámát.
„Ez a leltári számod, amíg úgy nem döntenek, hogy meg kell halnod.”.
Kwame Ajamu, akit 38 év után felmentettek:
Az öreg Sparky volt a villamosszék, és Kwame még csak néhány perce volt a siralomházban, amikor az őrök bemutatták neki, hogy mi lesz élete végállomása.
„Megalázó volt számomra. Képzeljék el, mit tesz ez a fajta kegyetlenség egy 17 éves fiúval, aki tudja, hogy ártatlan. Összetört, és egy életre szóló lelki sebeket ejtett rajtam. Soha nem fogom tudni lerázni magamról ezt az élményt. Amikor másokat nem érdekel, hogy élsz-e vagy halsz, elveszíted az emberiségbe vetett hitedet. Halálom napjáig emlékezni fogok azokra a borzalmas percekre.”.
Nick Yarris, akit 22 év után felmentettek:
„Normális esetben csak magamnak ártanék. Addig ütném a fejem a falba, amíg meg nem kóstolnám a vért. Mert amikor éreztem a fájdalmat, elkezdtem volna érezni, hogy élek, és eszembe jutott volna, hogy még mindig ember vagyok. De amikor ez nem volt elég, megpróbáltam öngyilkos lenni” - mondja Nick, aki elárulta, hogy valószínűleg azért nem sikerült soha öngyilkosnak lennie, mert nem tudott csalódást okozni a szüleinek. Úgy érezte, tartozik nekik azzal, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, mert már annyi mindent elvesztettek az életben.
Damon Thibodeaux, akit 15 év után felmentettek:
„Amíg nem ültem abban a kihallgatószobában, mindig meg voltam győződve arról, hogy az ember soha nem vallana be olyan bűncselekményt, amit nem követett el. Én voltam az, aki megtette. Amíg nem kerülsz abba a helyzetbe, amiben én voltam, soha nem fogod megérteni, hogy miért. De a nyomozók manipulálhatnak és kényszeríthetnek, hogy vallomást szerezzenek. Egy bizonyos ponton mindenki megtörik. Amikor én megtettem, az igazi gyilkos megúszta. Ma már mindannyian tudjuk, hogy még mindig szabadon van” - mondja Damon.
Herman Lindsey: 3 év után felmentették:
„Azzal, hogy a halálsoron voltam, Isten hangot adott nekem. Megváltoztatja az emberek véleményét, amikor elmondom a történetemet. Isten tudta, hogy a halálsorra kell mennem, hogy megkapjam ezt a hangot” - mondja Herman.