Stephen Cramer a The Disintegration Loops-ban a világ felbomlásában és töredezettségében rejlő zenét próbálja feltárni, az olasz mesterek korábbi művészek munkáira festett képektől kezdve a gyermekkor ártatlanságán át a hegekig, a rosszul tárolt kazetták leírásáig, amelyeket újra és újra loopolnak és lejátszanak, amíg el nem kezdenek pelyhesedni.
A három közül az utolsóban a csend belülről emészti fel a zenét, így az utolsó loopnál a hallgató már nem a kezdetek szárnyaló témáit hallja, hanem a veszteség és a csend iránti tiszteletadást. A könyv ragaszkodik ahhoz, hogy a zenét, sőt talán magát az életet is az teszi káprázatosabbá és értékesebbé, hogy "megtántorodik/ & tántorog/ előre.
A megtört/ dallam sántít/ és hömpölyög tovább.".
