The Education Trap: Schools and the Remaking of Inequality in Boston (Az oktatási csapda: iskolák és az egyenlőtlenségek újjáalakulása Bostonban)

Olvasói vélemények

Cristina Viviana Groeger könyve megkérdőjelezi azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az oktatás a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésének kulcsa. Az 1880 és 1940 közötti bostoni társadalmi és gazdasági változások tanulmányozásán keresztül Groeger bemutatja, hogy az oktatás gyakran nem biztosítja a felfelé irányuló mobilitást, ehelyett hozzájárul az osztályok átstrukturálódásához, ami fenntartja az egyenlőtlenséget. A könyv azt is hangsúlyozza, hogy a társadalmi igazságosság elérése érdekében az oktatáson túlmenően kollektív cselekvésre is szükség van.

⬤ Alapos történelmi elemzést nyújt a 19. század végi és 20. század eleji amerikai életről és oktatásról.
⬤ Megkérdőjelezi az oktatással mint a szegénység megoldásával kapcsolatos általános felfogást.
⬤ Nem csak az elit, hanem az átlagemberek tapasztalataiból is szemléletet ad.
⬤ Jól kutatott és jól kapcsolódik más történelmi művekhez.

⬤ Egyes olvasók elkeserítőnek találhatják az oktatásnak az egyenlőtlenségek csökkentésében mutatkozó hatástalanságára vonatkozó következtetéseket.
⬤ Az üzenet túlságosan cinikusnak tekinthető az oktatásban mint a társadalmi változás eszközében rejlő lehetőségekkel kapcsolatban.
⬤ Lehet, hogy nem fog tetszeni azoknak, akik felemelő történeteket keresnek az oktatásról.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Education Trap: Schools and the Remaking of Inequality in Boston

Könyv tartalma:

Miért - sok szakértő és közvélemény ellenére - nem biztos, hogy a több oktatás a válasz az égbe szökő egyenlőtlenségre.

Az amerikaiak nemzedékek óta az oktatásban látják a megoldást a gazdasági hátrányokra. Mégis, bár egyre többen szereznek diplomát, a szegények és gazdagok közötti szakadék egyre mélyül. Cristina Groeger ennek a látszólagos ellentmondásnak a történetét tárja fel, és elmagyarázza, hogy miként vált az oktatás csodaszernek, miközben az egyenlőtlenségek elmélyülésének útját egyengette.

Az oktatási csapda a huszadik század első évtizedeibe nyúlik vissza, amikor az amerikaiak az aranykor példátlan egyenlőtlenségeivel küzdöttek. Groeger kísérleti példája Boston városa, amely sokat költött az állami iskolákra. Megvizsgálja, hogyan váltak a munkahelyek függővé a középiskolákban képzett, nagyrészt nőkből és második generációs bevándorlókból álló, fehérgalléros alkalmazottak seregétől. Groeger azonban úgy találja, hogy a képzettebb munkaerőre való átállásnak sok munkavállaló számára negatív következményei voltak - szándékolt és nem szándékolt - egyaránt. A munkaadók azért támogatták az iskolai képzést, hogy aláássák a kézműves szakszervezetek befolyását, és így a munkahelyi hatalmat a menedzsment felé tolják el. A felsőfokú végzettséget igazoló bizonyítványok pedig a jól fizető szakmai és üzleti állásokhoz való hozzáférés ellenőrzésének eszközévé váltak, ami a hatalom és a gazdagság koncentrációját eredményezte. A formális oktatás így az egyenlőtlenség fenntartásának központi erejévé vált.

Az a gondolat, hogy a több oktatás legyen az egyenlőtlenség csökkentésének elsődleges eszköze, vonzó lehet a politikusok és a választók számára, de Groeger figyelmeztet, hogy ez veszélyes politikai csapda lehet. Ha igazságosabb társadalmat akarunk, akkor nem csak több időt kell előírnunk az osztályteremben, hanem harcolnunk kell az igazságosságért a munkahelyeken is.