Olvasói vélemények
Összegzés:Ritchie Robertson „A felvilágosodás” című könyve az 1680 és 1790 közötti szellemi mozgalmak átfogó feltárása, amely a történelmi elbeszélést tematikus vitákkal vegyíti. Miközben a könyvet dicsérik mélysége, áttekinthetősége és lebilincselő írói stílusa miatt, kritikák is érik a terjedelme, némi túlzott leegyszerűsítés, valamint a szerző egyes témák, köztük a keresztény teológia kezelése miatt.
Előnyök:A könyv rendkívül informatív, és gazdag ismereteket nyújt a felvilágosodásról, világos és lebilincselő prózával. Sok olvasó örömét lelte benne, és dicsérte alapos kutatását, tematikai szélességét és azt, hogy képes megvilágítani a fontos történelmi fogalmakat. A korszak és mai aktualitásának megértéséhez értékes forrásként tekintettek rá.
Hátrányok:Számos kritika kihívásként említette a könyv jelentős terjedelmét, egyesek szerint a részek unalmasak vagy túlságosan részletesek. Kritika érte a szerzőt az összetett témák túlzott leegyszerűsítésével kapcsolatban, valamint a keresztény teológiával kapcsolatos viták mélységének némelyek szerint hiányzik a mélység. Néhány olvasó úgy vélte, hogy az írás időnként összefüggéstelennek tűnhet, vagy túlzottan idézetekre támaszkodik.
(58 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Enlightenment: The Pursuit of Happiness, 1680-1790
Könyv tartalma:
Ez a tekintélyes történelem - amely minden bizonnyal a téma meghatározó műve lesz - úgy mutatja be a felvilágosodást, mint egy olyan korszakot, amely nem kizárólag a racionalitással és az értelemmel foglalkozott, hanem inkább a nagyobb emberi boldogság elérését szolgáló gyakorlati eszközök keresésével.
A felvilágosodás az európai és a világtörténelem egyik meghatározó korszaka, a modern, szekuláris nyugati értékek - a vallási tolerancia, a gondolat-, a szólás- és a sajtószabadság, a racionalitás és a bizonyítékokon alapuló érvelés - forrása. Mégis, miért van az, hogy több mint háromszáz évvel a kezdete után a felvilágosodást olyan mélyen félreértik, mint ellentmondásos, a lélektelen számítás kifejeződését? A válasz talán az lehet, hogy rendkívüli mértékben elfogadtuk a felvilágosodás konzervatív ellenségei által a felvilágosodásról adott beszámolót. Ritchie Robertson visszamegy a „hosszú tizennyolcadik századba”, körülbelül 1680-tól 1790-ig, hogy feltárja, miről is szólt valójában ez a sokat vitatott időszak.
A felvilágosodásról szóló bármely beszámolónak nagyrészt eszmetörténetnek kell lennie. Robertson szerint azonban nem kizárólag filozófiai mozgalomról van szó; a felvilágosodás idején jelent meg az Encyclop die, amely nemcsak történelmi és filozófiai kompendium, hanem illusztrált útmutató mindenféle korabeli gépezethez, kézművességhez és mesterséghez, amelyek célja az emberek életének azonnali és gyakorlatias javítása volt. Robertson krónikázza azokat a kampányokat, amelyeket egyes felvilágosult személyiségek indítottak olyan konkrét gonoszságok ellen, mint a halálbüntetés, a bírósági kínzás, a jobbágyság és a boszorkányperek, bemutatva az olyan jelentős személyiségek tapasztalatait, mint Voltaire és Diderot, olyan hétköznapi emberekkel együtt, akik átélték ezt a rendkívüli pillanatot. Robertson kellő figyelmet szentel a filozófiai és teológiai vitáknak, de az irodalmat, a zenét és a képzőművészetet is a felvilágosodás eszméinek közvetítésének kiemelkedő eszközeiként tekinti.
Robertson a felvilágosodásról alkotott egyoldalú nézeteket igyekszik korrigálni, és végül a saját nézeteit terjeszti elő. Nem szűkíti le ezt az átalakító korszakot egy képletre, hanem azt állítja, hogy a felvilágosodás valóban az emberi boldogság növelésére tett kísérlet volt, és azt állítja, hogy a boldogság lehetséges ebben a világban, anélkül, hogy szükség lenne a síron túli jobb világba vetett kompenzáló hitre.
