Könyv tartalma:
Az üvegházaknak gazdag történelme van. Nemes kezdetük is van. Az idősebb Plinius szerint, amikor az első századi Rómában a királyi orvosok közölték Tiberius császárral, hogy naponta egy uborkát kellene ennie, elkezdődött egy speciális növényház építése. A tető anyaga beengedte a napfényt, a kőből készült falak pedig lehetővé tették, hogy a kinti tüzekből származó hő felmelegítse a bent lévő levegőt. Ez a korai üvegház biztosította a folyamatos uborkakészletet, ami viszont megőrizte a Római Birodalom uralkodójának egészségét.
Az első század óta az üvegházak folyamatosan fejlődtek. A kőfalakat és a csillámból vagy szelénből készült korai tetőt olyan anyagok váltották fel, mint az üveg, az üvegszál és a műanyag. Ma már korszerű fűtési rendszerek, ventilátorok és számítógépek állnak rendelkezésre, hogy a növények sokasága számára megfelelő léghőmérsékletet tartsanak fenn. A fizikai anyagok, építési módszerek és technikák az évek során változtak, a cél azonban ugyanaz maradt.
Még mindig szükségünk van üvegházakra, hogy biztosítsuk bizonyos növények folyamatos ellátását. Egy üvegház segítségével a kertész meghatározhatja a növények számára szükséges hőmérsékletet és páratartalmat. Az üvegház védelmet nyújt. Bár még mindig szükség van gondos karbantartásra, az üvegház segíti a kívánt eredmények kialakulását.
A helyi egyháznak jelentős összefüggései vannak az üvegházzal. A helyi gyülekezet azért született, hogy olyan hely legyen, ahol Isten népe növekszik. A Királyok Királya azért vezette be az egyházat, hogy ne csak megvédje gyermekeit a hamis tanítóktól, hanem azért is, hogy táplálja juhait. Az évek során a gyülekezet épületének fizikai formája megváltozott. Tégla, habarcs és acél váltotta fel a nyílt mezők és sátrak helyét, ahol az emberek összegyűltek, hogy meghallgassák az Igét. A korszerű hang- és fényrendszerek felváltották a házi gyülekezetek egyszerű felszereltségét. A helyi gyülekezet célja azonban változatlan maradt. A helyi gyülekezet még mindig az a hely, ahol Isten népe lelki vezetővé növekszik.
Néhány lelkipásztor és egyházi vezető eltávolodott az egyház céljától. Az egyház nem klub vagy üzlet, bár egyes gyülekezetekben uralkodó magatartásformák és viselkedésmódok ennek ellenkezőjére utalnak. Ahhoz, hogy optimális lelki növekedést biztosítson a hívők között, és lelki vezetőket neveljen ki, az egyháznak vissza kell szereznie a célját. A helyi gyülekezetnek vissza kell térnie ahhoz, aminek szánták - egy üvegháznak. Ez az, amit az évek során szerzett egyházi tapasztalataim megtanítottak nekem.
Bár vágyom arra, hogy azzá váljak, akinek Isten szánt, nehéznek találtam, hogy az erősségeimre összpontosítsak ahelyett, hogy állandóan azon aggódnék, hogy megfeleljek az emberek elvárásainak. Hivatásos lelkészi szolgálatom első tíz évében úgy éreztem, hogy be vagyok zárva. Miután négy gyülekezetben szolgáltam átlagosan 2 és fél évig mindegyikben, könyörögtem Istenhez, hogy legyen valami más, mint egy újabb megbízatás, ami megfosztott önmagamtól. Feltörekvő vezető voltam, aki éhes voltam a tanulási és növekedési lehetőségekre. Szenvedélyem az volt, hogy segítsek másoknak felfedezni az Istentől kapott erősségeiket és szolgálatot adni. Az időm nagy részét azonban azzal töltöttem, hogy találkozókon vettem részt, ifjúsági tevékenységeket terveztem, bibliatanulmányokat vezettem és tüzeket oltottam. Bárcsak másképp lennének a dolgok a helyi gyülekezetben.
