The Kinks' the Kinks Are the Village Green Preservation Society (A Kinks a Falusi Zöldek Megőrzése Társasága)

Olvasói vélemények

Andy Miller „The Kinks Are the Village Green Preservation Society” című könyve a Kinks klasszikus albumának alapos feltárását nyújtja, alapos elemzéssel és a zenekar akkori kihívásaival kapcsolatos összefüggésekkel ötvözve. Az olvasók nagyra értékelik a kompakt formátumot és az értő kommentárokat, így a könyv értékes kísérője lehet az album rajongóinak. Egyesek azonban kritizálják a szövegelemzés és a mélység hiányát bizonyos területeken, valamint az album későbbi újrakiadásainak részletes tárgyalásának hiányát.

Az album alapos kutatása és elemzése, magával ragadó írói stílus, kontextust nyújt a zenekar történetéről és küzdelmeiről, kompakt és vizuálisan vonzó formátum, az album rajongóit szólítja meg, és idézeteket tartalmaz a zenekar tagjaitól.

Hiányzik a dalszövegek részletes elemzése, időnként inkább a túlzott kontextus, mint a közvetlen albumelemzés miatt akadozik, egyes olvasók úgy érzik, hogy nem tárja fel teljes mértékben az album mögötti kreatív folyamatot, és nem foglalkozik megfelelően az újabb újrakiadásokkal.

(26 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Kinks' the Kinks Are the Village Green Preservation Society

Könyv tartalma:

Az 1968 novemberében megjelent „The Kinks Are The Village Green Preservation Society” című albumot gyakorlatilag mindenki figyelmen kívül hagyta, de ma már az egyik legjobb brit albumként tartják számon. Andy Miller itt nyomon követi a lemez létrejöttének veszélyes körülményeit, és ünnepli az időtlen, tökéletesen kidolgozott dalokat, amelyeket egy olyan zenekar állított össze, amely a felbomlás szélén állt, és amely nem volt hajlandó követni a divatot.

KIVONAT.

A 'Big Sky' tartalmazza a The Kinks valaha rögzített legszebb, legdübörgőbb zenéjét, amely olyan sebezhetőséghez és melegséghez igazodik, amilyet egyetlen más együttes - és úgy értem, egyetlen más együttes - sem remélhet. Ez egy tökéletesen kiegyensúlyozott produkció. Egyrészt a csattogó dobok és az elektromos gitár hálója sosem fenyeget azzal, hogy elnyomja a dallamot; másrészt a szitokkönnyű harmóniák, Ray és Dave énekvonala, amelyet Rasa Davies szótlan falsettója követ, szétáradnak az érzelmektől. Amikor 1. 20-nál a legtöbb hangszer elhalkul, a hatás könnyedén eleven - két olyan sor, ahol Davies előadása egyszerre laza és szenvedélyes. Az eredmény csodálatosan, elbűvölően szomorú, amit talán még szomorúbbá tesz az a tudat, hogy a The Kinks soha többé nem fog ilyen kifinomultan vagy ilyen jól szólni.