A The Postcolonial African Genocide Novel című könyvében Chigbo Anyaduba a posztkoloniális Afrikában történt tömeges atrocitásokra adott fiktív válaszokat vizsgálja.
A könyv a nigériai igbók (1966-1970) és a ruandai tutszik (1990-1994) népirtására reagáló regények összehasonlító olvasatán keresztül kiemeli, hogy az afrikai posztkolóniákban a népirtásokkal való irodalmi találkozások milyen módon próbálták újraértelmezni a tömeges erőszak kiirtó formáit kiváltó körülményeket. A könyv konkretizálja és megkérdőjelezi a népirtás-tanulmányok egyik látszólagos közhelyét, különösen az imaginatív irodalommal összefüggésben: hogy a népirtás valósága a legtöbbször ellenáll az értelmezhetőségnek.
Anyaduba - különösen tekintettel arra, hogy ez a közhely központi szerepet játszik a holokausztra és általában a népirtásokra adott művészi válaszokban - nyomon követi az írók által az afrikai posztkolóniákban elkövetett népirtás valóságából különböző (időbeli, térbeli, történelmi, kulturális és egyéb) távolságokból származó jelentések elképesztő skáláját, amelyek gyakran igen specifikusak és nem vezethetők vissza maximákra vagy alaptételekre. A könyv megmutatja, hogy a népirtás nihilizmusával szembeni jelentések konstruálására irányuló művészeti projektekben az afrikai népirtások írói olyan trópusokat alkalmaznak, amelyek bár jelentős mértékben az afrikai aggodalmakra irányulnak, ugyanúgy a holokauszt örökségéhez kapcsolódó reprezentációs konvenciók és gyakorlatok alakítják őket.