The Sugar Masters: A cukortermesztők és rabszolgák Louisiana cukornádvilágában, 1820--1860

Olvasói vélemények

A könyv jól kutatott és részletes beszámolót nyújt a louisianai cukorültetvények gazdaságáról, a rabszolgaság történelmi összefüggéseire és utóéletére összpontosítva. A könyvről alkotott vélemények azonban széles skálán mozognak: egyesek dicsérik a mélységét és alaposságát, míg mások a vélt elfogultság és a lebilincselő történetmesélés hiánya miatt kritizálják.

⬤ Jól kutatott, széleskörű idézetekkel
⬤ Részletes és informatív betekintést nyújt az ültetvénytulajdonosok gazdasági motivációiba
⬤ Kiemeli a rabszolgák személyes és gazdasági függetlenségért folytatott küzdelmét
⬤ Más régiókhoz képest egyedülálló kontextusban mutatja be a louisianai cukorgazdaságot.

⬤ A szervezésből hiányozhat az áttekinthetőség, ami zavarossá teheti az elbeszélés menetét
⬤ Egyes kritikusok szerint az írás ismétlődő és unalmas
⬤ Kritika, hogy elfogult szemléletet mutat a faji dinamikáról és az ültetvényes életről
⬤ A történelmi elbeszélés negatív aspektusainak túlhangsúlyozásával vádolják.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Sugar Masters: Planters and Slaves in Louisiana's Cane World, 1820--1860

Könyv tartalma:

A The Sugar Masters a Louisiana előtti, a cukornádtermelés előtti Louisiana cukornádföldjén fennálló úr-szolga kapcsolatra összpontosítva azt vizsgálja, hogy a modern, kapitalista gondolkodásmód az ültetvényesek körében hogyan keveredett össze a régi típusú paternalista hozzáállással, hogy létrehozza a Dél egyik leg alattomosabban elnyomó munkarendszerét. Amint azt Richard Follett szerző szemléletesen bemutatja, Louisiana virágzó cukornádmezőinek mezőgazdasági paradicsoma lelkiismeretlen árat követelt a rabszolgák számára.

A technológiai és üzleti innovációknak köszönhetően a cukorültetvényesek a század közepére a kapitalista vállalkozói szellem mintaképei lettek. De mindenekelőtt a munkaerő-gazdálkodás volt lenyűgöző sikerük titka. Follett elmagyarázza, hogy a megnövekedett termelékenységért és hatékonyságért cserébe hogyan kínáltak rabszolgáiknak egy sor ösztönzőt, például nagyobb önállóságot, jobb elhelyezést, sőt még pénzügyi javadalmazást is.

Ezek az anyagi előnyök azonban csak rövid távúak voltak. Follett szerint a louisianai cukoripari elit közül sokan az "atyai kölcsönösség homlokzatával" mutatták be ösztönzőiket, amelyek látszólag a rabszolgák érdekeit a gazdák látszólagos jóindulatához kötötték, de valójában a tulajdonosok a rabszolgák életének minden aspektusát igyekeztek ellenőrizni, a szaporodástól a szabadon felhasználható jövedelemig.

A rabszolgák az atyáskodás e megnyilvánulására úgy reagáltak, hogy megpróbálták növelni a rabszolgaság alatti jogaikat, de az állandó alkufolyamat mindig kompromisszumokhoz vezetett a részükről, és a kimerítő termelési tempó soha nem enyhült. A gazdáik követelései alól csak úgy tudtak felszabadulni, ha saját társadalmat alakítottak ki, beleértve a vallás, a szabadidő és a kereskedelem lehetőségeit is. Egészen a közelmúltig a tudósok a telepeseket vagy paternalista uraknak tekintették, akik elkerülték a piaci értékeket, vagy pedig az üzleti sikerre törekvő vállalkozóknak.

Follett új szemléletet kínál a cukorbirtokosokról, akik egyszerre vallották magukénak a kapitalista piacot és a hierarchián, a becsületen és a paternalizmuson alapuló társadalmi ideológiát. Az empirikus kutatások, a demográfiai tanulmányok, valamint a társadalom- és kultúrtörténet lenyűgöző szintézise új mércét állít fel ebben a témában.