The Velvet Underground

Olvasói vélemények

Chris Roberts „The Velvet Underground” című könyvének kritikái vegyes képet mutatnak. Míg egyes olvasók jól megírtnak és informatívnak találják, különösen a zenekar történetével újonnan ismerkedők számára, mások a mélység és a kritikai éleslátás hiánya miatt kritizálják, különösen Lou Reed ábrázolása kapcsán.

Jól megírt, jól kutatott, tele van érdekes tényekkel, jó áttekintést nyújt NYC-ről a zenekar fénykorában, újoncok számára is alkalmas, élvezetes és lényeglátó.

Hiányzik az igazi kritikai rálátás és az eredeti értelmezés, könnyűnek tűnik, aránytalanul nagy hangsúlyt fektet Lou Reedre, egy hosszú rész foglalkozik a Velvets utáni karrierjével, csalódást okozhat a teljességre törekvőknek.

(3 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Több mint fél évszázaddal azóta, hogy elkerülhetetlenül berobbantak a New York-i underground zenei és művészeti színtérre, a The Velvet Underground öröksége és mitológiája továbbra is visszhangzik és növekszik, ahogyan az új generációk elfogadják az alternatív menőség legsötétebb fajtájának rejtélyes irányítását.

Lou Reed, John Cale, Nico, Sterling Morrison és Moe Tucker Andy Warhol naiv bátorításával olyan zenei, szavakból és jelenetekből álló világot teremtett, amely felrobbantotta a béke és szerelem hatvanas éveinek fogalmát, és a művészet, irodalom, drogok, szex és dekadencia éjszakai miliőjét csapolta meg. Albumaik maró klasszikusokként maradtak fenn, a valaha készült legbefolyásosabb lemezek között.

Chris Roberts író nemcsak háromszor készített interjút a néhai Lou Reeddel, hanem egyszer azt is mondta neki Nico összetéveszthetetlen hangja a színfalak mögött egy koncerten: „Mozgás - a kabátomon ülsz”. Itt elmeséli és ünnepli a valaha létezett talán legtitokzatosabb és legkülönlegesebb rockzenekar lenyűgöző, sokrétű történetét. Összetett, ellentétes, egymásnak feszülő karakterek, akik azért jöttek össze, hogy tüzet gyújtsanak, miközben sötétséget húztak le, a Velvet legendája örökké futni fog futni futni futni.