The Wavering Knife

Olvasói vélemények

Brian Evenson The Wavering Knife című novelláskötete a nyugtalanító horrort és a sötét komédiát ötvözi, egyedi és intelligens írói stílust mutatva be. A történetek a brutális és könyörtelen történetektől a könnyedebb, humoros történetekig terjednek, amelyek az emberi természetről, a vallásról és az abszurd helyzetekről elmélkednek, és gyakran hagynak az olvasónak elgondolkodtató gondolatokat. Míg egyes történetek felvilágosítanak és lekötnek, mások zavaróak lehetnek vagy célt téveszthetnek.

⬤ Az írásmód intelligens és olvasmányos, és a mélységeket értékelő olvasók számára is vonzó.
⬤ A horror és a sötét humor kombinációja hatásosan van kivitelezve, egyszerre nyújt kellemetlen érzést és szórakozást.
⬤ Számos történet nagyra értékelhető érzelmi mélységük és kreativitásuk miatt, ami Evenson írói fejlődését mutatja.
⬤ A karakterek és helyzetek szürreális és magával ragadó módon kerülnek bemutatásra, ami gondolkodásra késztet.

⬤ Egyes történetek zavarosak vagy nehezen érthetőek lehetnek, ami egyes olvasókat elidegeníthet.
⬤ Néhány olvasó néhány történetet kevésbé hatásosnak vagy teljesen célt tévesztettnek talált.
⬤ Egyes példányok fizikai állapotával problémák vannak, ami csalódást okozhat a vásárlók körében.

(8 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Brian Evenson ötödik novelláskötete egy olyan emberi tájat épít fel, amely éppoly földöntúli, mint amilyen hétköznapi.

Evenson kafkai allegóriái tele vannak a korábbi művei olvasói számára ismerős brutalitással, ősi pazarlással és vad ürességgel, és csábítják az elmét, miközben makacsul megzavarják azt. A címadó történetben egy megszállott tudat visszahajlik önmagába, Poe és Borges szédítő, egyszerre borzalmas és metafizikus keverékét hozva létre.

Itt, akárcsak a "Moran Mexikójában" és a "Zöldházban", az olvasás és az írás magányos természete az emberi korlátokon túlra vezeti a szereplőket, és a szavak papírra vetését az őrület felé vezető szörnyű jogsértéssé teszi. A "Fehér tér"-ben az emberek homályos színű alakzatokkal való ábrázolása megerősíti az érzésünket, hogy valami rejtőzik a szavak mögött, miközben mintha gúnyt űzne belőlünk a keresés hiábavalóságával. Evenson rejtélyes nevei - Thurm, Bein, Hatcher, Burlun -, a helyhez kötött tájképek és a sivár szobák együttesen a fogalmi absztrakció látszatát keltik, mintha az anyagi világegyetem valakinek a fejében létezne.

Nem csoda, hogy Evenson munkája olyan nagy figyelmet keltett a filozófusok, irodalomkritikusok és más spekulatív értelmiségiek körében, mert folyamatosan egy kínzó hiányt vetít előre, mintha létezne valami kulcs vagy kód, amely, ha tudnánk, mindent megvilágítana. A belátás pengéje azonban meginog, és a saját tapogatózó értelmezéseinkre vagyunk utalva.