Theodor W. Adorno: Egy utolsó zseni

Olvasói vélemények

Ez a kritikagyűjtemény Robert Claussen Theodor W. Adorno életrajzát inkább szellemi felfedezésnek, mint hagyományos életrajznak írja le. Mély betekintést nyújt Adorno életébe és gondolataiba, különösen a frankfurti iskola más neves alakjaival való kapcsolataiba és a jelentős történelmi eseményeknek a filozófiájára gyakorolt hatásába. Az Adorno munkásságát nem ismerő olvasók számára azonban nem biztos, hogy hozzáférhető bevezetésként szolgál.

A könyv részletes modern életrajzot nyújt, amely gazdagítja az olvasó Adorno műveinek megértését. Lenyűgöző betekintést nyújt Adorno jelentős értelmiségiekkel való kapcsolataiba és a gondolkodására gyakorolt hatásokba, megragadva a 20. századi eseményeknek, például a holokausztnak a filozófiájára gyakorolt mélyreható hatását.

A könyv nem követi a hagyományos életrajzi szerkezetet, ami csalódást okozhat az egyenes elbeszélésre vágyó olvasóknak. Az Adornót nem ismerők számára nem nyújt megfelelő kontextust, és gyakran zavaros, nem lineáris módon, kellő kifejtés nélkül mutatja be a gondolatokat. A Frankfurti Iskola bevezető hátterének hiánya szintén hiányosságként említhető.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Theodor W. Adorno: One Last Genius

Könyv tartalma:

Híresen ellenséges volt az életrajzzal mint irodalmi formával szemben. Pedig ez az Adornóról szóló életrajz, amelyet egyik utolsó tanítványa írt, jóval több, mint irodalmi teljesítmény, hiszen először láthatjuk tisztán, hogyan találkozott az ember és a pillanat, hogy megalkossa a "kritikai elméletet". A könyv intim képet ad a huszadik század transzatlanti értelmiségének kvintesszenciájáról, és egyben ablakot nyit Adorno korának kulturális erjedésére - és annak napjainkban is tartó jelentőségére.

Az életrajz a német polgárság fénykorában kezdődik, egy olyan világban, amelyet a liberálisok uraltak, akik hajlandóak voltak kiterjeszteni az állampolgárságot a kelet-európai pogromok elől menekülő menekültekre. Detlev Claussen végigkíséri Theodor Wiesengrund Adorno (1903-1969) kiváltságos életét a szeretett csodagyerekektől a weimari Németországban és Bécsben felnőtté váló értelmiségig.

A náci évek alatt előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba való száműzetésétől a ma ismert Adornóvá válásáig a talán nem is olyan valószínűtlen Los Angelesben. Ott, 1943-ban, munkatársával, Max Horkheimerrel együtt Adorno kidolgozta a kritikai elméletet, amelynek legfontosabb felismerése - miszerint a szórakoztatás azt jelenti, hogy az ember beleegyezését adja - segített meghatározni a huszadik század szellemi tájképét.

A század legkiválóbb elméivel - többek között Arnold Schönberggel, Walter Benjaminnal, Thomas Mann-nal, Siegfried Kracauerrel, Georg LukAccsal, Hannah Arendttel és Bertolt Brechttel - fenntartott összetett kapcsolatai révén Claussen megmutatja, mennyi mindent kell még tanulnunk Theodor Adornótól, és mennyi mindent mondhat nekünk az élete önmagunkról és korunkról.