Az "art cinema" kifejezést számos filmes projektre alkalmazták már, többek között a film d'art mozgalomra, a háború utáni avantgárdra, a különböző ázsiai új hullámokra, az új Hollywoodra és az amerikai indie filmekre, de eddig senki sem definiálta, hogy mi is az "art cinema". Az art mozi hagyományos, magasröptű fogalmát a feje tetejére állítva a Theorizing Art Cinemas egy rugalmas, inkluzív megközelítést alkalmaz, amely az art mozit a filmek "művészfilmként" való értékelésének kiszámítható módjaként tekinti - egy olyan tevékenységként, amely a filmtörténelemben és a filmes szubkultúrákban egyaránt előfordult -, nem pedig hagyományos műfajként, a formák egy különálló halmazának vagy egy lezárt történelmi korszaknak vagy mozgalomnak az értelmében.
David Andrews a művészfilm "szuper-műfajának" történetével nyit, a némafilmek korai napjaitól a háború utáni európai invázióig, amely az olasz neorealizmust, a francia új hullámot és az új német mozit hozta előtérbe, és a szerzői elmélet kialakulásához vezetett. Ezután a művészfilm mechanikáját tárgyalja, a művészházaktól, a filmfesztiváloktól és a filmtudomány akadémiai diszciplínájától kezdve a művészfilm egészének közönségéig és forgalmazási rendszeréig.
Ez a széleskörű megközelítés lehetővé teszi Andrews számára, hogy olyan elméletet dolgozzon ki, amely a művészfilm minden különböző aspektusát, így a világmozit, az avantgárd filmeket, a kísérleti filmeket és a kultuszfilmeket is magában foglalja. Andrews szerint mindezek a művészfilmek közös jellemzője a minőség, a szerzőség és az antikommercializmus hangsúlyozása, függetlenül attól, hogy a szóban forgó film a filmfesztiválok kedvence vagy egy éjféli mozi.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)