Értékelés:
A könyv a madarászat és a személyes elmélkedés magával ragadó felfedezését kínálja, és mind a madarászok, mind a nem madarászok számára vonzó. Tartalmazza a természeti világ szemléletes leírását, a szerző személyes meglátásait, valamint a természetvédelem és az egzisztenciális kérdésfeltevés témáit.
Előnyök:⬤ Magával ragadó és pontos ábrázolása a madarászattal kapcsolatos élményeknek.
⬤ Magával ragadó történetmesélés humorral és személyes reflexiókkal.
⬤ Nagy hangsúlyt fektet a természetvédelemre és a természettudományra.
⬤ Széles közönséget szólít meg, beleértve azokat is, akik nem ismerik a madarászatot.
⬤ Nem biztos, hogy a madarak vagy a természet iránt nem érdeklődő olvasók számára is érdekes.
⬤ Néhány személyes elmélkedés egyes olvasók számára túlságosan magába fordulónak tűnhet.
(5 olvasói vélemény alapján)
Ten Jungle Days: Birds, Beauty and Meditations in the Neotropics
Nem a Kolibriai Egyesült Államokban kellene élnünk? Mi az a puffmadár? Hogyan képzelhető el a hideg sült bab kekszeken egy fantázia ebéd? Miért ér ma 15 veszettségi oltás a gyomorba 35 évvel ezelőtt? Hogyan lehet az olaj- és gázkészletek kitermeléséből származó szennyezésről senki sem tehet? Hogyan találsz egy koherens életfilozófiát, amely összhangban van az értékeiddel és a tapasztalataiddal?
Többek között ezeket a témákat vizsgálja Nic Korte ebben az érintetlen esőerdőbe és egy elgondolkodtató elmébe tett kirándulásában. Korte személyes szenvedélyeit ritka tapasztalatokkal fonja össze Közép-Amerika kevés megmaradt, valóban távoli helyének egyikén.
A városi dzsungelben töltött első nap során Korte megteremti a színpadot. Elgondolkodik azon, hogy Costa Rica egykor hátrányosnak tartott földrajzi adottságai miért eredményezték azt, hogy Közép-Amerika legkedveltebb országa lett. Elmeséli ennek az aprócska országnak a többnyire békés történetét, beleértve a golyókat gyűjtő, visszafelé épített erőd történetét, valamint egy fiatalember önzetlen mártíromságát, amely döntő szerepet játszott a hódítani, uralkodni és rabszolgaságot bevezetni akaró észak-amerikaiak elűzésében. Megfigyeli azt is, hogy Costa Rica túlságosan és túl gyorsan urbanizálódik, ami felülírja a világ leghaladóbb környezetvédelmi törvényei közül néhányat.
Az esőerdőbe érve Korte a nagy madarász és igazságkereső Alexander Skutch nyomába ered, aki a vadvilág és az emberiség egyik leggondosabb megfigyelője, akit a világ valaha látott. Korte nem Skutch madártanulmányait, hanem a világ vallásainak aprólékos értékelését emeli ki. Skutch arra a következtetésre jutott, hogy minden ember célja a harmónia elérése kell, hogy legyen azáltal, hogy a megbecsülés és az együttműködés életét éli. Bármilyen szépen hangzik is ez a filozófia, Skutch higgadtan látta a világot, ahogy írta: "A boldogság kék szálai és a fájdalom vörös szálai olyan szorosan összefonódnak az élet szövetében, hogy... még a legbölcsebbeknek és a legjobbaknak sem sikerül szétválasztani őket.".
Korte leírja személyes törekvését, hogy olyan kiegyensúlyozott legyen, mint Skutch, miközben az értelemért és a boldogságért küzd. Érett felfogást és értékelést alkalmaz gyermekkori emlékeire, például a családi elmebetegség által elrontott karácsonyestére. Megküzd önvizsgálatával, ahogy az az esőerdőben megküzd kettős vágyaival; hogy mindent észrevegyen, és ritkán látott fajokat találjon, mint például a tücsök- és a fekete koronás hangyászsünöket. Bár a jól bejáratott és intenzíven madarászott Costa Rica egész évben lakói, ezeket évente csak néhányszor pillantja meg az ember, ha egyáltalán megpillantja. Az olvasók részt vesznek a ritka madarakra való vadászatának izgalmában, és a kedvenc csapat bajnoki győzelméhez hasonló ujjongást élnek át. Ezzel párhuzamosan Korte elgondolkodik azon, hogy mennyire múlandóak a siker érzései, és hogy bolygónk képes lesz-e hasonló élményeket nyújtani a jövő generációinak.
A természeti utazás túlmutat a madarakon, hiszen egy dzsungelben élő emlős éles fogai által húzott vérrel ébreszt minket. És mi a helyzet egy különös, lila féregszerű kétéltűvel, amely többnyire a föld alatt él, mégis élő utódokat szül, vagy egy szénfekete békával, amelynek olyan keskeny az ormánya, hogy azt hihetnénk, alig tud enni? Tamanduák, kurucok, fülemülék, egy barátságos tapír és a halálos ferde lándzsa mind felbukkannak ebben a lebilincselő könyvben. A záró fejezetben Korte a halálról beszél, és arról, hogy a kíváncsiság hajtja az élni akarást. Életét szépen összefoglalja azzal, hogy Darwinra utalva fejezi be: "Felismertem és mélyen elragadtattam magam az elképzelhetetlen szépség jelenlétében. Éreztem a legmelegebb és legigazabb érzelmeket, különösen a szeretet érzését. Sok nagyszerűség volt, és még sok nagyszerűség van. Nem akarok elmenni.".