Előttünk a börtön tűnt fel. Látható volt a koszos szélvédőn keresztül. Úgy állt, mint valami eltúlzott és rég elfeledett, egy másik időbe áthelyezett múltbéli relikvia.
Hány élet ment veszendőbe mogorva kőfalai mögött? Hány borzalmat rejtett? Hány gonoszságot örökített meg?
Megszokásból ellenőriztem a visszapillantó tükröt, hogy biztosan nem követnek-e rendőrök. Az ember mindig ezt teszi, ha menekül, és én életem nagy részében menekültem. Ahogy megálltam a kocsival, megpillantottam a tükörképemet. Lapos orrom és bőrszerű, bordázott bőröm tanúskodott vad, verekedős múltamról. Most már keresztény voltam, de még mindig úgy néztem ki, mint egy bűnöző. Nem tudtam lerázni magamról, és a menekülésben eltöltött évek szokásai - mindig figyeltem a zsarukat, mindig hátranéztem a vállam fölött - még mindig velem voltak.