Történelmi és elméleti útmutató a vallás tanulmányozásához

Eredeti címe:

A Historical and Theoretical Guide to Studying Religion

Könyv tartalma:

A könyv két, egymással összefüggő részből áll: az első történeti, a második elméleti. Az első rész a XIX. század elejéig követi nyomon a "vallástudomány" - ahogyan ma már egyre gyakrabban nevezik - kezdetét. Ezeket a kezdeteket a tágabb kulturális kontextusba helyezi, amit általában romantikának neveznek. A vallástudományok és a romantika eredete közötti legfőbb kapcsolat az, hogy mindkettő a modern kultúra főbb jellemzőire adott reakcióként keletkezett, elsősorban a figyelemnek a múlttól a jövő felé való elfordulására, valamint a szövegszerűségtől a racionalitás és az anyagiság felé való fordulására, beleértve a kettő egymástól való elkülönülését is.

A könyv első vagy történeti felét három, a vallás iránti visszatérő és tartósan fennálló, a korszakban közös, és - bár összetettebb és változatosabb formában - napjainkban is folytatódó érdeklődés alapján strukturálják a főként a társadalom- vagy humán tudományok, köztük a történelem területén dolgozó tudósok. E három érdeklődési kör közül az első a múltnak a vallásos emberek számára betöltött jelentősége, valamint annak a jelen és a jövő szempontjából fennálló relevanciája. A múlt és az eredet iránti érdeklődés és értékelés közvetlenül vagy hallgatólagosan szemben áll a nyugati modernitás jövőorientáltságával és a múlt elhanyagolásával és leértékelésével. A második érdeklődés vagy fókusz a vallásos emberek körében a hangsúlyt az emberi élet és kultúra megfoghatatlan vagy spirituális részeire helyezi. Ez az érdeklődés közvetlenül vagy közvetve reakció a modernitásban a kézzelfoghatónak és az anyagiaknak tulajdonított jelentőségre. A harmadik érdeklődési kör, amelyet a tudósok a vallásos társadalmak kultúrái iránt tanúsítanak, az általuk nyújtott világnézetek megfelelősége és koherenciája, amely ellentétben áll azzal, hogy a modern kultúrából hiányoznak a hasonló mértékben koherens és megfelelő világnézetek. E három érdeklődési körrel úgy foglalkozunk, hogy mindegyikhez öt tudós munkásságának rövid vázlatát csatoljuk időrendi sorrendbe rendezve.

A tizenöt, a XIX. század elejétől a XX. század elejéig tevékenykedő, többnyire társadalom- vagy humán tudományokkal foglalkozó tudósok felméréséből az a következtetés vonható le, hogy közös bennük az emberi szükségletek, lehetőségek és jólét iránti érdeklődés, valamint annak felismerése, hogy a modern kultúra különböző módon és különböző mértékben megkérdőjelezhető, mivel nem képes biztosítani azt, ami a vallásilag konstituált kultúrák aktív aspektusának tekinthető, különösen a nyugati modernitás fő jellemzői által nem érintett népek kultúrájában. A levont következtetés az, hogy a vallás sokak számára olyan előnyöket biztosított és biztosít ma is, amelyeket a modernitás egyébként nem tud biztosítani, és ha a vallás már nem tudja betölteni ezt a szerepet, akkor valami mást kell találni, vagy találni fogunk, hogy betöltse a szükségletet, vagy biztosítsa azokat az előnyöket, amelyeket a vallás egykor biztosított.

A könyv második vagy elméleti része a vallástudományban és a vallástudomány számára felmerülő kérdésekkel és problémákkal foglalkozik. Ezek egyike az a kérdés, hogy mi tartozik bele, ha egy személyt vagy egy népet vallásosként azonosítunk. Azzal érvel, hogy erre a kérdésre adekvát válasz a vallás összetettebb és dinamikusabb értelmezése, mint általában, a vallás definíciói általában túlságosan egyszerűek és statikusak. Az érvelés szerint a vallásos létnek három szükséges és elégséges aspektusa vagy összetevője van. Egy másik kérdés, amellyel e második rész foglalkozik, az, hogy a vallást miért jellemzik oly gyakran éles különbségek, feszültségek, sőt konfliktusok egy-egy valláson belül, különböző vallások között, valamint vallásos és nem vallásos csoportok vagy emberek között. Egy másik kérdés, amelyet ebben a részben tárgyalunk, azokra a különbségekre vonatkozik, amelyek a vallás vallásos és a vallás nem vallásos tanulmányozása között merülnek fel.

A könyv két részét az a visszatérő figyelem tartja össze, amelyet az utolsó kérdésnek szentel, vagyis a vallás vallásos és a vallás nem vallásos vagy szekuláris módon történő tanulmányozása közötti különbségnek. Az érvelés szerint ez a probléma, a vallási és a nem vallási vallástanulmányok egymáshoz való viszonya a kezdetektől fogva foglalkoztatta a területet. A területnek a könyv első részében bemutatott fejlődését nagyrészt olyan tudósok folytatták, akik - még ha maguk nem is voltak vallásosak - úgy látták, hogy a vallás jótékony kapcsolatban áll az emberi jóléttel. A huszadik század közepére azonban világossá vált, hogy a vallás mint az emberi élet és kultúra része Nyugaton közvetlenebbül vallási támogatásra szorul, és a felsőoktatásban vallástudományi karok alakultak, illetve bővültek olyan tudósok által, akiknek vallástudományi tanulmányaiknak - megadott okokból - kifejezetten vallási alapjai voltak. Ez a szakterületen belüli különbség a vallási és a szekuláris vallástanulmányok között veszélyezteti a szakterület koherenciáját; a könyv egyik átfogó célja, hogy meghatározza, hogyan és miért van égető szükség a két oldal közötti nagyobb mértékű közeledésre, és ha a könyv útmutatásai alapján közeledünk egymáshoz.