Transznacionális kapcsolatok a nemzetteremtés korában a 19. és 20. században

Eredeti címe:

Transnational Coupling in the Age of Nation Making During the 19th and 20th Centuries

Könyv tartalma:

Transznacionális párkapcsolatok a nemzetteremtés korában a 19. és 20. században olyan udvarlásokkal és házasságokkal foglalkozik, amelyek átlépték a nemzeti, kulturális és nyelvi határokat. A transznacionális családok és transznacionális terek kialakulásával foglalkozik. Végül pedig, mivel a transznacionális házasság történelmi koncepciója egyedülálló prizmát nyújt, amelyen keresztül a társadalmak összefonódását a legintimebb kulturális metszéspontjaikon keresztül szemlélhetjük, a könyv foglalkozik a Franciaország és az Egyesült Államok között a 19. és 20. században fennálló hosszú távú, összetett kulturális kapcsolatokkal.

Annak érdekében, hogy ne csak azzal foglalkozzon, miért jöttek létre francia-amerikai házasságok, hanem azzal is, hogyan és miért változott az őket létrehozó dinamika az idők folyamán, ez a munka két transznacionális házassági mintát vizsgál és hasonlít össze különböző történelmi kontextusokban: az elsőt, amikor gazdag amerikai örökösnők francia arisztokratákhoz mentek feleségül a 19. század második felében - egy olyan időszakban, amelyet viszonylag szabad transzatlanti forgalom és mobilitás jellemzett -, a másodikat pedig, amikor a határok sokkal szilárdabbak voltak - a világháborúk idején, amikor francia nők házassági szerződést kötöttek amerikai katonákkal.

E munka célja kettős. Az első célja, hogy olyan új elemzési kategóriákat kínáljon, amelyek az emberi tapasztalatot tágabb, globálisabb perspektívákba helyezik, és megmutassa, hogy a transznacionális házasság és udvarlás fogalmai hogyan teszik lehetővé a történész számára, hogy a nemzeti történetek elemzési keretein túlmutatva arra kényszerítse a kutatót, hogy újragondolja, hogyan gondolkodik a családalapításról és a nemzeti határok átjárhatóságáról a nemzeti projekt e különböző szakaszaiban. A második az, hogy megkérdőjelezze a meglévő történetírói magyarázatokban szereplő alapfeltevéseket, miszerint azok, akik párkapcsolat vagy házasság céljából átlépték a nemzeti határokat, ezt pusztán társadalmi-gazdasági okokból tették. Nicole Leopoldie azt állítja, hogy az ilyen racionalizációk egyszerűen túl szűk látókörűek, és hogy a kultúrák közötti találkozás és a transznacionális párválasztás metszéspontjában egy mélyen érzelmi élmény állt. Ezért a nagyobb elemzői megfontolásoknak mind a kulturális, mind az érzelmi motivációkat, amelyek mindig is a háttérben álltak, figyelembe kell venniük.

Mivel az udvarlás és a házasság társadalmi gyakorlatai olyan mechanizmusokká váltak, amelyek révén a határokat átlépték és új kulturális tereket hoztak létre, ezek a transznacionális összefonódások fontos elemei. Ezért ahelyett, hogy a házasságkötési motivációkat az egyik vagy a másik társadalom szemszögéből vizsgálnánk, ez a munka inkább azt igyekszik megvizsgálni, hogy a transznacionális házasságkötés mintái hogyan alakultak ki a két társadalom közötti kultúrák közötti találkozás társadalmi tereiből. A 19. és 20. században a házasságot létrehozó transznacionális terek azonosítása, feltérképezése és elemzése érdekében ez a munka a francia és amerikai sajtóban, az utazási irodalomban, személyes beszámolókban és vendéglistákon található társadalmi események leírásaira támaszkodik. Azzal, hogy megvizsgálják, hol és hogyan találkoztak és udvaroltak egymásnak a párok, ezek a források fontos betekintést nyújtanak nemcsak a transznacionális társadalmi hálózatokba és kulturális rituálékba, hanem abba is, hogy a házasságban résztvevők hogyan érzékelték, tapasztalták és értelmezték ezeket a tereket. Ebben a térbeli vizsgálatban az érzelmeket inkább elemzési kategóriaként, mint narratív eszközként használjuk, hogy megmutassuk, hogyan élték meg a transznacionális tereken belüli összetett kulturális jelentéseket a transznacionális házasságok résztvevői személyes szinten.

Mivel a "mássággal" való találkozásban és a "másik" reprezentációjában is számos érzelem nyilvánult meg, Leopoldie azt javasolja, hogy a másság nem egyszerűen kulturális, hanem érzelmi folyamatnak tekintsük. Francia és amerikai irodalmi művekre, utazási irodalomra, valamint a kortárs újságírók és oral historikusok által gyűjtött, kiadatlan és publikált emlékiratokban, levelekben és interjúkban fellelhető személyes beszámolókra támaszkodva amellett érvel, hogy bár a két minta házasságban résztvevői nagyon eltérő módon fogták fel az őket elválasztó nemzeti és kulturális határokat, a másság fogalmaihoz való vonzódás fontos érzelmi reakciókat váltott ki, és nagyrészt mindkét történelmi kontextusban a házasságkötési és párválasztási folyamatok mozgatórugója maradt. A transznacionális házasságban való részvétellel a résztvevők nemcsak a házastársukhoz, hanem annak kultúrájához is kötötték magukat. A transznacionális házasságkötés motivációi tehát továbbra is stratégiai jellegűek voltak, de nagyrészt az előzetesen kialakított elképzeléseken alapultak arról, hogy milyennek hitték a másik kultúrát.