Értékelés:
A könyv mélyreható és őszinte pillantást vet az éghajlati válságra, és kritikával illeti a politikai diskurzus és a társadalom felszínes válaszait. Egyes olvasók azonban ismétlődőnek és túlárazottnak találják, és megkérdőjelezik a mélységét és a formátumát.
Előnyök:⬤ Az éghajlati válság lesújtó és kíméletlen feltárása
⬤ a politikai diskurzus éleslátó kritikája
⬤ elgondolkodtató befejezés egy erőteljes metaforával.
⬤ Ismétlődő tartalom, amelyből hiányzik a mélység
⬤ túlságosan tudományosnak és sznobnak tartják
⬤ a nyújtott értékhez képest túlárazottnak tartják.
(2 olvasói vélemény alapján)
Trauma and the Discourse of Climate Change: Literature, Psychoanalysis and Denial
Minél többet tudott meg a globális észak az éghajlatváltozás egzisztenciális veszélyéről, annál gyorsabban bocsátott ki üvegházhatású gázokat a légkörbe. A Trauma and the Discourse of Climate Change (Trauma és az éghajlatváltozásról szóló diskurzus) című könyvében Lee Zimmerman azt vizsgálja, hogy miért van ez így, megvizsgálva, hogy az éghajlatváltozást hogyan konstruálták meg diszkurzívan, nyomon követve, hogy az éghajlatváltozásról való beszéd és írás módja hogyan működött egy olyan általános, kétpárti tagadás normalizálásán, amely mélyebb, mint a nyílt tagadóké.
A könyv azt javasolja, hogy ezt a normalizált tagadást a kulturális trauma egy formájaként értelmezzük, és azt vizsgálja, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos tudás megalkotásának uralkodó módjai hogyan választják el ezt a tudást attól a traumától, amelyet ezek a figurációk képviselnek és reprodukálnak, és amely által lakott és kísértett marad. A könyv első fejezetei ezt a folyamatot vizsgálják a klímaváltozás reprezentációiban a legkülönbözőbb tudományágakban és a közszférában, beleértve Al Gore Kellemetlen igazság című filmjét, Barack Obama beszédeit és klímaterveit, valamint a 2015-ös párizsi megállapodást. A későbbi fejezetek arra összpontosítanak, hogy az irodalmi reprezentációk hogyan vesznek részt az ilyen szétdarabolásokban, és hogy a klímaválság középpontjában álló reprezentációs nehézségekkel megküzdve egyes szépirodalmi művek - köztük Cormac McCarthy Az út és Russell Hoban Riddley Walker című műve - hogyan dolgoznak a normalizált retorikai erőszak ellen. A kötetet egy meditáció zárja, amelynek középpontjában az égő gyermek álma áll, amelyet Freud Az álmok értelmezésében vázol fel.
Az éghajlatról való gondolkodásunk és írásunk egzisztenciális tétjét kiemelve a Trauma és az éghajlatváltozásról szóló diskurzus célja, hogy egy olyan ismeretlen helyet kínáljon, ahonnan kiindulva az ökocidális jelenünk meghökkentő nyugalmával foglalkozhatunk. Ez a könyv nélkülözhetetlen olvasmány lesz a pszichoanalízis, a környezeti humán tudományok, a traumakutatás, az irodalom és a környezettudományok akadémikusai és hallgatói számára, valamint az aktivisták és mások számára, akiket az éghajlati válságról való gondolkodás vonz.
