Trópusi esőerdő - A hegemón mítoszteremtés politikai ökológiája

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Tropical Rain Forest - A Political Ecology of Hegemonic Myth-Making

Könyv tartalma:

A trópusi esőerdőhöz való kötődésünk az elmúlt száz évben kisebbségi gyarmati törekvésből a környezetvédelem megszállottjaivá vált. A trópusi esőerdőkről többféleképpen feltételezték, hogy a biológiai sokféleség legfontosabb tárháza és „a bolygó tüdeje”. Amint Philip Stott ebben a nagyszerű monográfiában bemutatja, egyik állításnak sincs semmi alapja. A trópusi esőerdő északi környezetvédő felfogása messze áll az általa megjelölt területek ökológiai valóságától. A „millió éves erdők” nagy részéről, amelyekre a környezetvédők érzelgősen hivatkoznak, kiderül, hogy kevesebb mint 20 000 éve léteznek. Az utolsó jégkorszak idején a trópusok hidegebbek és szárazabbak voltak, mint ma, és valószínűleg jobban hasonlítottak a kelet-afrikai szavannákhoz. Az úgynevezett trópusi esőerdőben bőségesen jelenlévő növények és rovarok többsége ugyancsak újszerű, a fákkal együtt fejlődött ki. A trópusi területek ökoszisztémáinak sérülékenységére vonatkozó állítások hasonlóan tévesek. A legújabb kutatások szerint egy kivágott terület húsz éven belül visszatér az eredetihez hasonló biológiai sokféleségű erdőhöz. Ironikus módon, a mitikus „csúcson lévő esőerdő” egy kopár hely lenne: nem fejlődnének ki új fajok, mert nem lennének új környezeti rések, amelyeket be lehetne tölteni.

A trópusi esőerdő mítosza megfelel az északi környezetvédők céljainak, akik képesek igazolni az „őserdők” más célokra történő átalakításának korlátozására vonatkozó követeléseket. Pedig a világ történelme az evolúciós változásokról szólt. Ha megpróbáljuk fenntartani a stagnálást, azt kockáztatjuk, hogy korlátozzuk a változáshoz való alkalmazkodási képességünket, amikor az elkerülhetetlenül bekövetkezik. A trópusi esőerdők megőrzésére irányuló felhívások azon a hallgatólagos feltételezésen alapulnak, hogy a trópusi régiókban élő emberek csupán azért vannak ott, hogy megvédjenek egy nyugati konstrukciót. Ez becsmérli a jogaikat és dehumanizálja őket. Ha a fejlődő országokban élő emberek ki akarnak szabadulni a szegénység mocsarából, amelyben oly sokan élnek, elengedhetetlen, hogy biztos birtoklási jogokkal rendelkezzenek, és szabadon azt tehessenek a földjükkel, amit akarnak. Néhányan hibázhatnak, néhányan kudarcot vallhatnak a földdel való gazdálkodásra tett kísérleteikben, de sokan sikeresek lesznek, és ezeket a sikereket utánozni fogják. A kísérletezés folyamatán keresztül - próbálkozás, tévedés és utánzás - az emberek megtanulják, hogyan lehet a legjobban gazdálkodni a földdel. A környezetet ezután olyan módon fogják kezelni, amely az emberiség egésze számára a legjobb, nem pedig az öko-imperialisták kisebbségének szeszélyei szerint. Ha az embereknek adunk jogokat, nem pedig a környezetnek, az nemcsak az embereknek, hanem a környezetnek is a legjobb.

Philip Stott, a Londoni Egyetem Keleti és Afrikai Tanulmányok Iskolájának biogeográfiai professzora ékesszólóan dekonstruálja azokat az elképzeléseket, amelyek a trópusi esőerdő mitikus nyugati elképzeléséhez vezettek, ami korlátozta a fejlődő országok környezetének megértését, és lehetővé tette az öko-imperialista vízió virágzását.