Tudatosság egyedül: A kutatás útja

Eredeti címe:

Awareness Alone: The Path of Enquiry

Könyv tartalma:

Egyetlen oszthatatlan valóságos szubsztancia van, amely abszolút tudatos. Soha senki nem tudta és nem is fogja tudni bizonyítani, hogy ezen kívül bármi is létezik. Szó szerint ez minden, ami te és én valaha is lehetünk. Megértve, hogy nincs Másik, túl a vágyból és félelemből született végtelen váláson, el kell fogadnunk magunkat, mint egyedül örök tudatosságot.

E tényszerű szöveg céljai konkrétak: (1) Megerősíteni önmagunk, mint erőfeszítés nélküli lét-tudatosság teljes átláthatóságát. (2) Megerősíteni a világ megnyilvánulásait, mint amelyek nem mások, mint a határtalan lét-tudatosság szervei és feltételei. (3) Összehangolni a tudatosságot az érzés és az akarat, a potenciális és a kinetikus módozataiban. (4) Lebontani minden korlátozó paradigmát: a határ, személy, ego, név, forma, idő, tér, ok, változás, dualitás, összefüggés, test, független keletkezés, halál. (5) Megerősíteni a tudatosságot, mint örökké elnyelt, szinguláris, a "szubjektum és objektum" polarizált fogalmain túli tudatosságot.

Azok, akik azt a felfogást vallják, hogy a tudat valamiféle "evolúciós termék", amely "tudattalan állapotokból fejlődik ki", anélkül, hogy valaha is egyetlen példát hoznának fel arra, hogy ez hogyan történik, ellenállnak a könyvben található bizonyítékoknak: hogy a létezés abszolút feltétele maga a tudat, és hogy "ezek a szavak és ezek a világok" ennek örök érvényű megerősítései. Álláspontunknak még egy felületes összefoglalása is felfedi abszolút voltát abban, hogy a test, az érzékek, az érzések és a gondolatok erőfeszítés nélkül a határtalan mélység kifejeződéseiként működnek. Mindeközben tapasztalatunk minden pillanatban abszolút, soha nem polarizálódik "látó és látott", "én és más" formájában.

A tudatosság látszólagos végtelen elágazása, mint ego, érzékelés, érzés, gondolat, képzelet, emlékezet és így tovább, megakadályoz minket abban, hogy áhítattal adjuk át magunkat a tudatosság egyedüli és rendkívüli jelenlétének. Zavarodottságunk az abszolút befogadóképesség (érzés) és az abszolút akarat (a koncentráció ereje) közötti érzékelt hézagban rejlik, aminek következtében a "tudatosságot elhomályosítják" az ideák és formáik: név, atom, idő, tér, ok... Figyeljük meg a tudatosságnak ezt a lüktetését, ezt a "válását". Teljes befogadóképesség nélkül hogyan lehetne bármit is észrevenni? Hogyan tudna a tudatosság módosítani ott, ahol a kontextus mindig is önmaga? És hol van a határ a korlátozott és a határtalan között? A kérdés egyetlen kérdés körül forog: Kinek történik bármilyen eszme, cselekvés, elmozdulás (stb.)? Kia tanúja és táncosa minden jelenségnek? El kell fogadnunk a szükségszerűségeta vizsgálódásra: a szenvedésért és annak okáért, a korlátozottságért való felelősségünket. Minden fantomhatárunk, a megszokás által berögzült mentális konvencióink lelepleződnek, mint tolvajok és diktátorok. Mi tudatlan, szenved, születik és meghal, elveszik? Az ego (az a kereső, vágyakozó, kis "én", meghatározó, rögzítő, elérő, fantom kapuőr, anyagi eszme, felettes) diktálja a tapasztalatot, azt a hazugságot erőltetve, hogy a "formák" önállóan keletkeznek, ahol a relativitásokba fulladunk, és a "következtetés és címkézés általi tudás" lép az identitás helyébe, és a megszállottan felépített személyiségünk nem több, mint kartonpapírkivágás.

Túl az önmagunk elvonatkoztatásán, túl az eszmei gépezet paradicsomának megteremtéséért folytatott lármán, túl a végtelen félelmen, hogy megszűnünk létezni, a mi sziklánk és szerepünk az, hogy olyanok legyünk, amilyenek vagyunk. A béke a cél, a szükség, a függőség és az elégedetlenség ingadozásán túli állandó biztonság. Mégis nincs türelem, nincs megadás, megértés nélkül. A dekonstruálás elhozza számunkra a leválást, ami utat nyit a könnyed öröm felé. Ekkor könnyedén viseljük a világ ékszereit, tudva, hogy azok a Legfelsőbb gyönyörködtetői. Miközben mindig úgy tűnik, hogy cselekszünk, nem ragaszkodunk a cselekvés magvaihoz és következményeihez. Átlátszóvá, egyszerűvé, mindig most, mindig itt, határok nélkülivé, örökkévalóvá válunk.