Túlzott magabiztosság és háború: A pozitív illúziók pusztítása és dicsősége

Olvasói vélemények

Dominic Johnson könyve az emberi genetika, a túlzott magabiztosság és a nemzetközi konfliktusok kölcsönhatását vizsgálja, és azt állítja, hogy az evolúciós tulajdonságok hozzájárulnak a háborúkhoz és a külpolitikai kudarcokhoz. A történelmi konfliktusok éleslátó elemzését kínálja, miközben világos és lebilincselő írói stílusa megmarad.

⬤ A genetikai evolúció és a politikatudomány úttörő szintézise.
⬤ A legfontosabb háborúk és konfliktusok kiváló összefoglalói, gyakran jobbak, mint a külön erre a célra készült történetek.
⬤ Világos, tömör és magával ragadó írói stílus nagyképűség nélkül.
⬤ Éleslátó esettanulmányok és elméleti keret, amely megmagyarázza a túlzott magabiztosság szerepét a hadviselésben.

⬤ A könyv talán átfutja a katasztrófákhoz vezető külpolitikai döntések közvélemény általi támogatását.
⬤ Egyes olvasók, különösen a jobboldali szemléletűek, esetleg elégedetlenek lehetnek azzal, hogy a szerző árnyaltan látja a történelmi személyiségeket.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Overconfidence and War: The Havoc and Glory of Positive Illusions

Könyv tartalma:

Az ellenfelek ritkán indulnak háborúba anélkül, hogy azt gondolnák, hogy győzhetnek - és nyilvánvaló, hogy az egyik félnek tévednie kell. Ez a rejtély áll az úgynevezett "háborús rejtvény" középpontjában, amelynek lényege, hogy a racionális államoknak meg kellene állapodniuk a hatalmi különbségekről, és így nem kellene harcolniuk. De ahogy Dominic Johnson a Overconfidence and War című könyvében érvel, az államok semmivel sem racionálisabbak, mint az emberek, akik hajlamosak túlzó elképzelésekre saját erényeikről, az események irányítására való képességükről és a jövőről. Ez a könyv ezt az előítéletet - az úgynevezett "pozitív illúziókat" - az evolúciós biológiában, a pszichológiában és a nemzetközi konfliktusok politikájában vizsgálja, és meggyőző betekintést nyújt abba, hogy az államok miért folytatnak háborút.

Johnson nyomon követi a pozitív illúziók hatását a huszadik századi történelem négy fordulópontjára: kettő háborúba torkollott (az első világháború és Vietnam), kettő pedig nem (a müncheni válság és a kubai rakétaválság). A két háborút vizsgálva megmutatja, hogy a pozitív illúziók hogyan szűrődtek be a politikába, ami arra késztette a vezetőket, hogy túlbecsüljék magukat és alábecsüljék ellenfeleiket - és erőszakhoz folyamodjanak, hogy ésszerűtlen esélyekkel szemben rendezzenek egy konfliktust. A müncheni és a kubai rakétaválságban bemutatja, hogy a pozitív illúziók csökkentése hogyan teheti lehetővé a vezetők számára, hogy békés megoldásokra törekedjenek.

A túlzott magabiztosságra való emberi hajlamot a természetes szelekció evolúciós történelmünk során az általa biztosított előnyök miatt - a harci teljesítmény fokozása vagy az ellenfél blöffölési képességének javítása - előnyben részesíthette. És mégis, ahogy ez a könyv is sugallja - és ahogy a közelmúltbeli iraki konfliktus is bizonyítja -, a modern világban ennek az evolúciós örökségnek a következményei potenciálisan halálosak lehetnek.