Undue Influence

Olvasói vélemények

Anita Brookner „Kétségtelen befolyás” című könyvének kritikái vegyes képet mutatnak a könyvről, kiemelve a magány témáit és Claire Pitt magába forduló karakterét, aki egy zűrös érzelmi tájon navigál. Míg egyes olvasók értékelik Brookner irodalmi mesterségét és a karakterek mélységének feltárását, mások lassúnak, sivárnak és ellenszenves karakterekkel benépesítettnek találják a történetet.

⬤ Gyönyörűen kidolgozott próza
⬤ a karakterek mély pszichológiai feltárása
⬤ magával ragadó önvizsgálat
⬤ a magány és a vágyakozás témáit járja körül
⬤ egyes olvasók szerint a történet lebilincselő és átélhető
⬤ az írói stílust elegánsnak és elgondolkodtatónak dicsérik.

⬤ Lassú tempójú és időnként fájdalmas olvasmány
⬤ a főszereplő Claire-t irritálónak vagy unalmasnak tartják
⬤ kiszámítható befejezés
⬤ néhány kritikus szerint a szereplők nem szerethetőek, életük pedig unalmas
⬤ a cselekményből hiányzik az izgalom, és darabosnak tűnhet
⬤ a modern olvasók elavultnak találhatják a karakterek dinamikáját.

(24 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Termék leírása

A „nemzedéke egyik legjobb regényírójának” (The New York Times) nevezett szerző új, nagyszerű regénye Claire Pitt történetét meséli el, egy fiatal lányét, aki élete nagy részét szülei figyelő szemei alatt élte le. Édesanyja halála után Claire londoni lakásában újra átgondolja mindennapjait és jövőjét. Az időt egy könyvesboltban eltöltve dolgozik, ahol megismerkedik egy titokzatos és vonzó fiatalemberrel, akinek a felesége beteg, és olyan kapcsolatba kezdenek, amely drámaian megváltoztatja Claire elképzelését önmagáról, a múltjáról és a jövőjéről.

„Brookner átformáló tekintete alatt a leghétköznapibb életek is lebilincselő kalandokká válnak” - írta a San Francisco Chronicle, és a

Undue Influence Brookner ismét ötvözi a kitűnő írói és az éles elméleti érzéket, amelyről híres.

Recenzió:

Anita Brookner dicsérete

” Brookner kifogástalan kézügyessége és világlátott iróniája minden regényét emlékezetessé teszi.” --

Publishers Weekly

” Azon kevés kortárs szerzők egyike, akinek regényei megérdemlik, hogy jóval a következő évszázadban is tovább éljenek.” ” --

The Washington Post Book World

” Brookner abszolút kontrollt gyakorol az anyag felett.” --Jane Smiley

” Anita Brookner elvarázsolja az olvasót; a hatása alatt lenni egyszerre nevelés és élvezet.” --

The Washington Post Book World

” Ha Henry James élne, az egyetlen író, akit teljes egyetértéssel olvasna, az Anita Brookner lenne.” ” --

The New York Times Book Review

” Brookner nagy szakértelemmel és pontossággal ír. Bőven akadnak briliáns írásmódú passzusok, nehezen szerzett felismerések, amelyek Brookner tisztaságával és tömör intelligenciájával riasztanak meg.” ” --Michael Dorris,

Los Angeles Times Book Review

A szerzőről

Anita Brookner tizenkilenc finoman kidolgozott regény szerzője, köztük a Lassan zuhanva, a Látogatók és a Booker-díjas Hotel du Lac. A tizennyolcadik századi festészet nemzetközi szaktekintélye, a Cambridge-i Egyetem első női Slade-professzora. Londonban él.

Részlet. © Újranyomtatva, engedéllyel. Minden jog fenntartva.

A férfi a pincében először úgy tűnt számomra, mintha a Marylebone Lane-i kávézóban lévő lehajtott fejű férfi idősebb és ápoltabb változata lenne, aki nem Hildreth asszony fia, és akinek egy egész illuzórikus történetet képzeltem el. (Nem vagyok tévedhetetlen. ) Ez a férfi ugyanolyan fásult volt, amit a kifinomult megjelenése ellenére is észrevettem rajta. Formálisan fel volt öltözve egy poros könyvesboltban tett látogatásához, bár nem tudhatta, hogy az ennyire poros lesz. Finom szabású, szürke öltönyt viselt, halvány krétacsíkkal, nagyon fehér inget, és magasan kifényesített cipőt. Azt hiszem, a ragyogóan mosott ing miatt jutott eszembe, hogy összehasonlítsam Hildreth asszony feltételezett fiával, mintha ez a férfi is egy figyelmes asszony kezéből került volna ki, és teljes felszerelésben indult volna el, hogy szembenézzen a hétköznapok veszélyeivel.

Csakhogy ennek az embernek nyilvánvalóan semmi köze nem volt a munka világához: túlságosan óvatos, túlságosan makulátlan volt. És különben is, miféle embert talál az ember egy könyvesboltban hétfő délelőtt tíz órakor, hacsak nem valamiféle don, a saját ügyeiről? Ez az ember azonban túlságosan is szalonképes volt ahhoz, hogy az egyik akadémikus legyen, akit időről időre bevisznek hozzánk. Röviden megfordult, amikor azt mondtam: „Jó reggelt”, mielőtt visszafordult volna a polcok felé. Szép, szőke fejét és világos bőrű, az aggodalomtól idő előtt barázdákba kopott arcát láttam, ami idősebbnek tűnt, bár az alakja magas, egyenes és meglehetősen kecses volt.

Sietős visszatérésében, ahogyan a polcok korábbi tanulmányozását végezte, visszafogottságot éreztem. Ez a férfi nem vesztegette volna az idejét egy idegen nőre, akivel amúgy sem volt ismeretségi vagy baráti viszonyban. Vonzónak találtam őt, vonzóbbnak, mint a kilátásba helyezett