Tanulmány a folyami hajózás szerepéről a késő római védelmi stratégiában a Duna mentén (Kr. u.
300-600). Ez a munka követi és összefogja az ókortörténészek jelenlegi tendenciáit, akik az eddigieknél pozitívabban ítélik meg a folyók mint természetes akadályok értékét és a késő római határ menti egységek védelmi tulajdonságait. A dunai határ, amely több mint 2500 kilométer hosszú volt, egyszerre jelentett előnyöket és hátrányokat is a védői számára.
A folyópartok megfigyelésével és védelmével megbízott nagyszámú, jól felszerelt tengeri egység felállítása a közvetlenül a folyók mögötti területről magára a folyókra helyezte át az első védelmi vonalat. Ezek az egységek legalábbis részben ellensúlyozták a határvédelem gyengülését, amelyet Diocletianus és különösen Konstantin új stratégiája okozott, amely a comitatenses csapatokat a hátországban helyezte el.
A késő római védelmi rendszer általános nézete, amely egyszerűen a közvetlen part menti területen állomásozó limitatenses egységekből és a határok mögötti útkereszteződésekben állomásozó tábori hadseregekből állt, valójában figyelmen kívül hagy egy tucatnál is több, a 3. század végén és a 4.
században létrehozott tengeri egységet.