Valami fényes, aztán lyukak: Versek

Olvasói vélemények

Maggie Nelson „Valami fényes, aztán lyukak” című könyvéről szóló kritikák kiemelik a szerző egyedi írói stílusát, amelyet a próza és a költészet keveredése, valamint művének érzelmi mélysége jellemez. Míg sok olvasó dicséri, hogy képes empátiát kiváltani és nyers érzelmeket közvetíteni, néhányan nehézségekbe ütköznek a könyv egyes részeivel, mivel úgy érzik, hogy azokból hiányzik a koherencia vagy a kapcsolat.

Maggie Nelson írását zseniálisnak, varázslatosnak és erőteljesnek írják le. Sok olvasó nagyra értékeli, hogy képes komplex érzelmeket és nyers élményeket közvetíteni. A könyv első felét különösen intenzitása és mélysége miatt dicsérik, és az írása személyesen hat az olvasókra.

Néhány kritika megemlíti, hogy a könyv második felét szétszórtnak és kevésbé magával ragadónak érzi az első részhez képest. Az egyik olvasó kifejezetten megjegyezte, hogy nem találja a kapcsolatot az írásmóddal, és úgy érzi, hogy az elmarad a hasonló szerzőkhöz képest. Összességében, bár az érzelmi tartalom hatásos, a könyv nem minden olvasó számára egyformán meggyőző.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Something Bright, Then Holes: Poems

Könyv tartalma:

Mielőtt Maggie Nelson neve szinonimájává vált volna az olyan műfajokat megcáfoló, binárisokat legyőző írásoknak, mint Az argonauták és A kegyetlenség művészete, ez a versgyűjtemény egy egyedülálló hangot mutatott be az olvasóknak: felemelő, vadul sebezhető, intellektuálisan kíváncsi és egyedülálló.

Manapság / a világ mintha kettészakadna / azokra, akiknek kotyvasztaniuk kell / és azokra, akik megvonják a vállukat / és azt mondják: Ez csak valami / ami megtörtént.

Bár Maggie Nelson itt egy szennyezett városi vízi útra, a Gowanus-csatornára utal, ezek a szavak ugyanilyen könnyen leírhatnák Nelson éles szemléletű megközelítését a vágy, a szívfájdalom és az érzelmi ásatás témájában a Something Bright, Then Holes című kötetben. Akár a szennyezett csatorna törmelékkel borított partjáról, akár egy barátja kórházi szobájából ír, Nelson minden egyes érzelmi tájat, amellyel találkozik, páratlan pontossággal és empátiával térképez fel. A 2007-es megjelenés óta a gyűjtemény egyszerre bizonyult egy készülődő egyedi vízió feljegyzésének és időtlen meditációnak a szerelemről, a veszteségről és - ami talán a legfélelmetesebb - a szabadságról.