Értékelés:
A könyv három jelentős drámaíró művein keresztül nyújt gazdag feltárást a szerb színházi komédiákról, történelmi és kortárs témákat egyaránt bemutatva. Dicséretet kap a társadalmi kérdésekbe való betekintéséért, valamint a humornak az emberi viselkedés és a politikai helyzetek kritikájára való felhasználásáért.
Előnyök:⬤ A könyv a szerb kultúra mély megértését nyújtja a színházon keresztül
⬤ fontos drámaírókat és releváns műveiket mutatja be
⬤ a történetmesélés humort és szatírát tartalmaz, amely emberi gyarlóságokat és társadalmi problémákat tár fel
⬤ értékes forrás a modern szerb irodalom iránt érdeklődők számára.
A recenziókban nem említettek jelentős hátrányokat, bár egyes olvasók számára a szerb társadalomra jellemző témák talán kevésbé átélhetők.
(2 olvasói vélemény alapján)
Selected Serbian Comedies
Jovan Sterija Popovic, Branislav Nusic és Dusan Kovacevic szerb komédiái. A két világháború közötti időszakban, néhány kivételtől eltekintve, senki sem hitte, hogy Nusic nagy író. Ma már szinte mindenki, aki ismeri a színházat, a szerb színház- és irodalomtörténetet, egyetért azzal, hogy Nusic volt az egyetlen magas színvonalú szerb drámaíró a két világháború között. Nusic előtt több mint három évszázaddal, 1616-ban halt meg a legnagyobb angol drámaíró és író, William Shakespeare, akit halála után néhány évvel már szinte elfelejtettek, darabjait nem játszották. Ha nincsenek barátai, John Heminges és Henry Condell, Shakespeare, ahogyan ma ismerjük, nem létezne. A történelem fordulatainak vagy szeszélyeinek, valamint a nyitottabb színházi embereknek köszönhetően Nusic a második világháború után a legtöbbet színre vitt és legnépszerűbb szerb drámaíró lett. A színházigazgatók új generációi felismerték, hogy Nusicban volt egy zseniális vonás, és talán 50 évvel megelőzte korát a szerb színház számára. Az antológia harmadik drámaírója, Dusan Kovacevic az 1970-es évek óta a szerb színházi élet egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb szerb drámaírója. Az első kifejezés, amely Kovacevic néhány darabjáról eszünkbe jut, a groteszk, különösen a Maratoni családban, Kovacevic egyik első darabjában.
Többé-kevésbé így folytatta más darabjaiban is. Victor Hugo úgy vélte, hogy a groteszk "a leggazdagabb forrás, amit a természet a művészetnek nyújtani tud". A legegyszerűbb magyarázat arra, hogy miért olyan hatásos a groteszk, az, hogy az ellentéteket még nyilvánvalóbbá teszi, miközben szembeállítja egymással a csúnyát és a szépet, az isteni és a szentségtelen, a magasztos és a hétköznapi, a romantikus és az unalmas. Ha közvetlenül szembesülünk a szépséggel és a csúfsággal, a szépség fényesebben kezd ragyogni és nyilvánvalóbbá válik, arra kényszerítve minket, hogy jobban értékeljük, és ne vegyük természetesnek. Kovacevic a groteszk mestere, ezért darabjai kissé egzotikusnak tűnhetnek, különösen a külföldi színházlátogatók számára. A Maratoni család című színdarab, valamint az 1982-ben készült film, amelyet maga Kovacevic forgatókönyve alapján Slobodan Sijan rendezett, olyan népszerű volt az egykori Jugoszláviában és Szerbiában, hogy 2013-ban Milica Kralj színházigazgató úgy döntött, hogy a Maratoni családot úgy állítja színpadra, hogy a férfi szerepeket női színészek játsszák. Ilyenkor például Pantelija nagymama Josip Broz Titóra hasonlít, és a család összes nőjének legfőbb célja, hogy valamilyen vezérigazgatóvá váljon. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezt a darabot női színészek játszották. Valójában 1996-ban Jagos Markovic rendező ugyanezt a darabot női színészekkel vitte színre, és nagy sikert aratott. Hasonlóképpen, szintén 2013-ban a női szerepeket a Mrs.
Miniszter, Tatjana Mandic Rigonat rendezésében a Bosko Buha színházban férfi színészek játszottak. Ez a megközelítés az Erzsébet-kori időkre hatott és emlékeztetett, amikor a nőknek tilos volt színészkedni, mivel a színészet és a drámaírás nem volt megbecsült szakma. Sőt, még csak nem is tekintették igazi szakmának. Valójában 1660-ig Angliában a nők számára tilos volt a színészkedés. E három drámaíró és komédiáik bemutatásával nyomon követhetjük az elmúlt évszázadok legfontosabb fejleményeit, és közvetlen és közvetett érzéseket alakíthatunk ki a szerbiai társadalom helyzetéről több szinten is, nemcsak az irodalom és a színház szintjén. Popović inkább értelmiségi és didaktikus nevelő volt, aki a jellemkomikum eszméjén belül a szatíra segítségével kívánta felvilágosítani a népet és felnyitni a szemét. Eközben Kovacevic szabadabban használja a fantáziáját, sokkal inkább a humorra támaszkodik, és nem sok szatirikus hangot épít be komédiáiba. Valahol kettejük között, nemcsak kronológiailag, hanem stilárisan és alkotói módszerét tekintve is, áll Nusic, mint a szerb színház legjelentősebb alakja. -Dejan Stojanovic.