Vidáman a magasban

Olvasói vélemények

A kritikák Colin Stephenson önéletrajzát az angol katolicizmusról szóló humoros és szívből jövő elmélkedésként ünneplik, amely vizuálisan megörökít egy olyan kort és hagyományt, amely egyre inkább elhalványul. Az olvasók nagyra értékelik a szórakoztató írói stílust és az anglikán egyház, különösen az anglikán-katolikus közösség történeti betekintését. A könyv nosztalgiát ébreszt, de felismeri a modernitás és a II. vatikáni zsinat által hozott változásokat is.

⬤ Humoros és magával ragadó írói stílus
⬤ értékes történelmi betekintést nyújt az anglikán-katolicizmusba
⬤ nosztalgiát ébreszt és elismerést az anglikán egyház hagyománya iránt
⬤ szórakoztató anekdotákat tartalmaz
⬤ jól fogadják a hagyományt ismerők.

⬤ Néhány olvasó veszteségérzetet észlelt az anglikán katolicizmus hanyatlásával kapcsolatban
⬤ nem biztos, hogy olyan nagy visszhangja lesz azoknak, akik nem ismerik az anglikán hagyományt
⬤ egy olyan letűnt korszakra reflektál, amelyhez nem minden olvasónak van köze.

(11 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Merrily on High

Könyv tartalma:

Colin Stephenson önéletrajza, amelyet széles körben a 20.

század egyik legszórakoztatóbb egyházi memoárjának tartanak, angol-katolikus klasszikusnak számít, és megtestesíti az emberek iránti nagy szeretetét, valamint a különcségeik és gyarlóságaik iránti élvezetét. A két világháború közötti traktátus dicsőségének mámorító csúcspontjai határozottan formálták Colin Stephenson preferenciáit.

Fiatalon és befolyásolhatóan élvezte a kontinentális katolicizmus gazdag szertartásosságát, annak minden diadalmas magabiztosságában. A második világháborúban tapasztalatlan haditengerészeti lelkészként nekilátott, hogy barokk oltárokat helyezzen el a hadihajókon, annak ellenére, hogy egyes admirálisok és kapitányok „erőszakos keménységgel” reagáltak erre. Az ilyen találkozások örömmel töltötték el, és számos epizódot saját maga ellen mesélt el.

A háború után, a súlyos sérülések ellenére visszatért Oxfordba, és megalkotta a „város legmagasabb templomát”, majd Alfred Hope Patten utódjaként a walsinghami Miasszonyunk kegyhely őrzője lett, ahol bőven találhatott kedvére valót a magas anglikanizmus furcsaságaiból. „Lehet, hogy ez egy triviális feljegyzés” - írja - »de remélem, hogy a szeretet világítja meg, és azt hiszem, hogy éppoly nevetségessé tettem magam, mint bárki más.«.