Visszakapni az ember tetteit: A megigazulás és az utolsó ítélet protestáns olvasata a 2. Korinthusi levélben szereplő cselekedetek alapján

Eredeti címe:

Receiving Back One's Deeds: A Protestant Reading of Justification and Final Judgment According to Works in 2 Corinthians

Könyv tartalma:

Ez a könyv protestáns teológiai keretben vizsgálja a hit általi megigazulás és a cselekedetek alapján történő végső ítélet közötti kapcsolatot, ahogyan azt Pál apostol a korintusiakhoz írt második levelében találjuk. Benjamin M.

Dally először a reformáció idejétől kezdve a főáramú protestáns szoteriológia és eszkatológia sokszínűségét és szélességét mutatja be a négy elsődleges egyházi/teológiai áramlat felekezeti normáinak vizsgálatával: A lutheránus, a református, az anabaptista és az anglikán. Mindegyikük szoteriológiai felépítését értékeljük (azaz, hogy mindegyikük hogyan értelmezi a megigazulás és az utolsó ítélet közötti kapcsolatot), különös figyelmet fordítva arra, hogy mindegyikük hogyan beszél a jó cselekedetek helyéről az utolsó ítéletben. Ez a kezdeti vizsgálat felvázolja azokat a teológiai határokat, amelyeken belül a második korintusi levél exegézise jogosan haladhat, és megvilágítja azokat a nyelvi és fogalmi mátrixokat, amelyekre a könyv további részében támaszkodni fogunk.

Ezután Pál kora zsidó gondolatvilágának narratív logikájára támaszkodva Dally megvizsgálja a második korintusi levél szövegét, hogy felismerje annak saját szoteriológiai keretét, különös figyelmet fordítva a "cselekedetek szerinti ítélet" motívum jelentésére és retorikai funkciójára, ahogyan azt a levélben végig felhasználják. A könyv azzal zárul, hogy protestáns szintézist kínál a második korintusi levélben a megigazulás és a cselekedetek szerinti végső ítélet közötti kapcsolatról, és olyan magyarázatot ad a cselekedetek végső ítéletben betöltött szerepére, amely vitathatatlanul enyhíti a páli exegézis és teológia e kulcsfontosságú aspektusának szentelt más olvasatokban gyakran észlelt feszültségeket.

Dally végül egy hármas tézis mellett érvel: (1) A hívő számára az ember földi magatartása, egészében véve, a legjobban az alárendelt/szekunder "ok" és/vagy "alap" nyelvén beszélhető, ami az utolsó ítéletnél betöltött jelentőségét illeti. (2) Az ember földi magatartása, szintén az egészet tekintve, szoteriológiailag szükséges (nem kizárólagosan, de mégis másodlagosan), és nem egyszerűen a nem szoteriológiai, eszkatológiai jutalmak odaítélése szempontjából fontos.

(3) A főáramú protestantizmuson belül vannak döntő fontosságú források, amelyek felhatalmazzák az ilyen beszédmódokat, és egyidejűleg megerősítik ezeket az állításokat az egyedül hit általi megigazulás tanának szilárd, szigorúan forenzikus/imputációs, "hagyományos" protestáns megértésével együtt.