Echo and Narcissus: Echolocating the Spectator in the Age of Audience Research
Az Echo and Narcissus: Echolocating the Spectator in the Age of Audience Research (Visszhang és Nárcisz: A néző visszhangja a közönségkutatás korában) című könyv a filmtudományok közelmúltbeli hangsúlyeltolódására adott válaszként született.
Míg a hetvenes és a nyolcvanas éveket a nézők egyre összetettebb elméletei jellemezték, az elmúlt két évtizedben a filmrecepció etnográfiai kutatása felé fordult. Ez a régóta esedékes fordulat az empirikus néző felé azonban nem eredményezett valóban szélesebb körű elemzést.
Inkább túlságosan is elhamarkodottan a feledés homályába taszította a nézőt, a szövegesen konstruált nézői pozíciót, köszönhetően a fogalom hegemonikusnak és totalizálónak vélt előfeltevésének. Az Echo and Narcissus ebbe a helyzetbe avatkozik be azzal, hogy a nézői elméletek és a jelenleg divatosabb közönségkutatás közötti termékeny kapcsolat mellett érvel. Petek azt állítja, hogy a kortárs (és a múltbeli) filmnézési gyakorlatok megalapozott feltérképezéséhez még mindig szükség van egy nézői modellre, és egy ilyen modellt kínál fel Ovidius Echo és Narcissus című meséjének újraolvasásán keresztül.
Bemutatja, hogy a mítosz központi szerepét a hagyományos nézői elméletekben még nem reflektálták megfelelően. Az ovidiusi mítosz kritikai újraértelmezése a néző felülvizsgált modelljét kínálja - olyat, amely diszkurzív hozzáféréssel rendelkezik a mozi minden típusához, ugyanakkor elég rugalmas ahhoz, hogy a nézői reakciók és kulturális sokféleségük különbözőségeihez alkalmazkodjon.