Olvasói vélemények
Összegzés:A „Sailing the Graveyard Sea” kritikái kiemelik, hogy jól megalapozott történelmi elbeszélés az amerikai haditengerészet egyetlen zendüléséről, amely a lebilincselő történetmesélés és a tényszerű részletek keverékét mutatja be, bár egyes olvasók lassúnak és száraznak találták a könyv egyes részeit. Sokan dicsérték a szerző azon képességét, hogy az összetett eseményeket érthetővé és izgalmassá tudja tenni, bár néhányan kritizálták a felbontás és a kreatív stílus hiánya miatt.
Előnyök:Jól megalapozott elbeszélés, lebilincselő történetmesélés, a tényirodalomban járatlan olvasók számára is hozzáférhető, részletes történelmi összefüggések és érdekes karakterábrázolás.
Hátrányok:Egyes részek lassúak és szárazak, időnként túlzottan a tényszerűségre támaszkodik, hiányzik a kreatív írásmód, és néhány olvasó úgy érezte, hogy hiányzik az eseményekkel kapcsolatos egyértelmű feloldás.
(15 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Sailing the Graveyard Sea: The Deathly Voyage of the Somers, the U.S. Navy's Only Mutiny, and the Trial That Gripped the Nation
Könyv tartalma:
Az Egyesült Államok haditengerészetének történetének egyetlen zendüléséről szóló lebilincselő beszámoló - egy kevéssé ismert esemény, amely három ártatlan fiatalember életébe került - részben gyilkossági rejtély, részben bírósági dráma, és olyan lendületes és drámai, mint Patrick O'Brian bestseller regényei.
1842. december 16-án az amerikai Somers hadihajó horgonyt vetett a brooklyni kikötőben egy hajóút végén, amelynek célja az volt, hogy egy csapat kamaszt megtanítson a tengerészeti élet alapjaira. Ez a látszólag ártalmatlan gyakorlat azonban katasztrófával végződött. Alexander Slidell Mackenzie parancsnok azzal jött a partra, hogy éppenhogy megakadályozta a zendülést, amely őt és tisztjeit a halálba taszította volna. A meghiúsított lázadók közül néhányat őrizetben tartottak, de hármat felakasztottak: Samuel Cromwell hajóskapitányt, Elisha Small matrózt és Philip Spencer helyettes tengerészkadétot, akinek apja John Spencer hadügyminiszter volt.
Mackenzie szerint a tizennyolc éves Philip Spencer volt a főkolompos, aki arra bátorította a legénységet, hogy foglalják el a hajót, és váljanak kalózokká, erőszakoskodjanak és fosztogassanak a régi spanyol main keresztül. És bár a fiatalember lehetett a kalózok által elbűvölt lázadó, hamarosan kiderült, hogy a három férfit elítélő parancsnak nem volt jogalapja. És ami még rosszabb, hogy talán soha nem is történt zendülés, és hogy a hajót ehelyett talán egy kúszó hisztéria kerítette hatalmába, amely három ártatlan ember feláldozásával végződött.
A hónapokig tartó vádaskodást és ellenvádaskodást egy nagy nyilvánosságot kapott hadbíróság követte, amely Mackenzie-t az életéért állította bíróság elé, és a haditengerészet-ellenes érzelmek vihara a kor vezető íróinak figyelmét is felkeltette (Washington Irving hősnek tartotta Mackenzie-t; James Fenimore Cooper máig ható kegyetlenséggel kárhoztatta őt). De valami jó is származott belőle: a Mackenzie kiképzőhajójával szembeni közmegvetés szülte Annapolist, azt a helyet, amely egy évszázadon belül a világ valaha ismert legnagyobb haditengerészetét hozta létre.
A hadbírósági jegyzőkönyveken alapuló, élénken elbeszélt és feszült cselekményekkel teli Snow mesteri beszámolója erről az elfeledett epizódról a haditengerészet történetének legjavát nyújtja.
