Értékelés:
A könyv túlnyomórészt negatív kritikákat kapott, amelyek elsősorban a szerző énközpontú szemléletét és a személyes felelősségvállalás hiányát kritizálták. Sok olvasó aggasztónak és nárcisztikusnak találta a kapcsolatok ábrázolását, különösen a szerző és a mostohalánya között. Néhány kritikus azonban nagyra értékelte az írói stílust és a nosztalgikus elemeket.
Előnyök:Néhány recenzens jól megírtnak, humorosnak és szórakoztatónak találta az írást. Néhány olvasó értékelte a New Orleansra való nosztalgikus utalásokat, és úgy érezte, hogy a könyv egyedülálló módon ragadja meg a valóságot.
Hátrányok:A kritikák többsége olyan problémákat emelt ki, mint a szerző hibáztatása, önismeretének hiánya és nárcisztikus tendenciái. Sokan szomorúnak, aggasztónak és önelégültségtől átitatottnak találták a tartalmat, és felszólították a szerzőt, hogy könyvkiadás helyett keressen terápiát. Az írás minőségét is kritizálták, a helyesírási hibákra és a rossz szerkesztésre vonatkozó megjegyzésekkel.
(21 olvasói vélemény alapján)
Once Upon a Tavern: Memoirs of a Mardi Gras King
Elsőre azt hihetnénk, hogy ez a helyi ivóhelyeket bemutató útmutató. Bár kétségtelen, hogy az ilyen típusú létesítmények nagy hatással voltak a történetemre, ez nem a tényleges üzletekről szól, hanem inkább arról, hogyan alakult az élet körülöttük és általuk. Először is, New Orleansban az ilyen típusú üzleteket senki sem nevezi "kocsmának". Inkább a jó öreg "kocsmaszobáknak" nevezik őket, de a "taverna" kifejezés az 1400-as évekre nyúlik vissza, és általában egy olyan helyet jelöl, ahol alkoholtartalmú italokat lehet fogyasztani (természetesen), valamint egy fogadót vagy egy olyan helyet, ahol lakrészek vannak. Bár időnként úgy tűnhetett, hogy egyesek több időt töltöttek ezekben a kocsmákban, mint otthonukban, valójában senki sem lakott egyikben sem, kivéve néhány családi vállalkozás, amelyhez lakóhelyiségek tartoztak. De kétségtelen, hogy ez egy életforma volt, és ahogy én és sok barátom és ismerősöm az élet egyik szakaszából a másikba jutottunk, úgy haladtak ezek a kocsmai élmények is. Emlékirataimat 28 évvel azelőtt kezdtem el írni és könyv alakjában papírra vetni, hogy valaha is megjelent volna. Gyermekkori élményeimről egészen a főiskolai évek elejéig kezdtem írni 1995-ben. Négy fejezetet írtam egy régi - azt hiszem, ma már elavultnak mondható - floppylemezre. Sok minden történt az életemben, ahogyan azt végül is megtudjátok, de volt néhány dolog, amit így vagy úgy ki kellett adnom magamból, hogy néhány "démont" távol tartsak magamtól. Olyan dolgok, amikről senki sem tud, vagy amit senki sem tudna elképzelni.
És hadd mondjam el, hogy ez egy rohadt jó terápia volt! Abban az évben megírtam a könyv első négy fejezetét, majd a projektet későbbre halasztottam... nyilván sokkal, de sokkal későbbre. Az évek során sok ismerősömnek említettem a kis projektemet, és amikor idővel megkérdezték, hogy mi történt a könyvvel, mindig azt válaszoltam, hogy "várakoztatom, de egyszer majd ráérek". Azóta, hogy kiütöttem azt az első négy fejezetet, háromszor költöztem, és a floppylemez is elköltözött. Tudtam, hogy valahol el van csomagolva, de fogalmam sem volt, hol tartom. Néha-néha - inkább "akkor", mint most - késztetést éreztem arra, hogy beleássam magam az egyik dobozba, amit az egyik költözésem után a raktárba pakoltam, hátha rábukkanok a floppylemezre, csakhogy újra és újra kudarcot vallottam. De aztán körülbelül egy évvel ezelőtt kerestem valamit az étkezőm egyik szekrényében, és rábukkantam egy Tupperware-tartályra, amire nem is emlékeztem, hogy valaha is csomagoltam. Kíváncsiságból kinyitottam, és láss csodát; körülbelül öt floppylemez volt benne, a tetején a "könyv" felirattal. Végre megtaláltam a rég elveszett kincsemet! Már nem is emlékszem, hogy eredetileg mit kerestem, de réz után kutattam, és aranyat találtam.
Rég elveszett kincsem újrafelfedezésével két kihívás várt rám: az egyik, hogy beindítsam a kreativitásomat, hogy ott folytassam, ahol három évtizeddel ezelőtt abbahagytam, de talán a nagyobb kihívás az volt, hogy floppyról valami modernre alakítsam át, amivel dolgozni tudok. Mivel technológiai szempontból rendkívül nagy kihívást jelent számomra, fogalmam sem volt, hol kezdjem el. Szerencsémre pontosan tudtam, hogy mit kell tennem, és ez az volt, hogy felhívtam az irodám értékesítési asszisztensét, Brittany-t, akinek esküszöm, hogy mindenre van megoldása. És így történt. Talált egy eszközt, amelyet csatlakoztathatok a számítógépemhez, és adapterként használhatom az átalakításhoz. A vásárlás volt a könnyű rész - a tényleges átalakítás már más tészta volt. Brittany megkérdezte, hogy szánhatna-e egy kis időt arra, hogy kitalálja, hogyan kell ezt csinálni.