Olvasói vélemények
Összegzés:Herring „Lines On The Land” című könyve az amerikai nemzeti parkokat körülvevő irodalom mélyreható és lebilincselő vizsgálatát nyújtja, különös tekintettel a Yellowstone-ban szerzett első kézből származó tapasztalatokra. A könyv a nemzeti parkokkal kapcsolatos különféle nézőpontokat tárja fel, és gyönyörű művészeti reprodukciókat tartalmaz.
Előnyök:A nemzeti parkokkal kapcsolatos irodalom alapos vizsgálata, magával ragadó személyes anekdoták a szerző Yellowstone-ban szerzett élményeiből, gyönyörű műalkotások szerepelnek benne, a komoly témák ellenére könnyen olvasható, és nosztalgiát ébreszt Amerika természeti szépségei iránt.
Hátrányok:Talán nem illik egyértelműen az „irodalomkritika” kategóriába, ami potenciálisan korlátozza a közönséget; egyes olvasók a témát hiánypótlónak vagy kevésbé vonzónak találhatják.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Lines on the Land: Writers, Art, and the National Parks
Könyv tartalma:
A XIX. századi fotós, William Henry Jackson egyszer arról panaszkodott, hogy a Yellowstone-ról szóló korai leírások szkeptikusan fogadták: a hely túl csodálatos volt ahhoz, hogy elhiggyük. A közönség bizonyítékokat követelt, és művészek és írók sokasága volt erre köteles. Ezek a korai felfedezők erőteljes odaadással viseltettek a fiatal nemzet vadonja iránt - a természettudós John Muir híres gyalogosan járta be a területet Wisconsintól Floridáig -, és munkájukkal olyan esztétikai kategóriákat hoztak létre, amelyek a mai napig léteznek. A Lines on the Land című könyvében Scott Herring azt állítja, hogy ezek az írók és művészek kánonalkotók voltak, akik a nemzeti parkokat a természetben előforduló műalkotásokként ismerték fel, és kulturális presztízst kölcsönöztek nekik: a parkok az amerikai táj pompás fókuszpontjai voltak.
Ezek a korai, kanonizáló művek egy hatalmas, érintetlen pusztaságnak állítanak emléket. Ez a dicséret azonban fokozatosan átadja helyét egy jellegzetesen amerikai dühnek - amit Herring "felháborodott idealizmusnak" nevez. A későbbi nemzedékek egy változó kultúrával szembesültek, amely tökéletlenül vette át, sőt, félreértelmezte a nemzeti parkok esztétikáját. A háború utáni parkot elárasztották az autók és a turisták, akik nem tudtak felnőni az úttörő természetjárók mély elkötelezettségéhez és a környezetük iránti megbecsüléséhez. A parkok krónikásainak kollektív hangvétele ennek következtében a lenyűgöző szépség ünneplésétől a parkok - mint eszménykép és mint tényleges fizikai környezet - érzékelt romlottsága miatti felháborodásig fejlődött.
Herring ezt a változást a kreatív elmék széles spektrumának munkásságán keresztül követi nyomon, olyan korai alakoktól kezdve, mint Muir és Thomas Moran, egészen a parkok későbbi megfigyelőiig, mint Ansel Adams, Sylvia Plath, Edward Abbey és Rick Bass. A szöveget önéletrajzi "interfejezetek" szakítják meg, amelyekben Herring a könyv fő témáit saját Yellowstone Nemzeti Parkban szerzett élményeihez kapcsolja.
