Az őstörténet alatt általában az emberek történetét értik az írásos bizonyítékok használata előtt. Az irodalmi elbeszélésekben viszont az őstörténet arra utal, ami a történet kezdete előtt történt, de csak később mesélik el.
A homéroszi Odüsszeia az őstörténet tanulmányozásának központi szövege mind az őskori régészetben, mind a narratológiában. A tanulmány ezért Homérosz recepcióját alapul véve az őstörténet 19.
századi formáit vizsgálja. Hogyan válik az őstörténet a tudományosság tárgyává? Miért mesélnek Goethe, Stifter és Fontane regényei nemcsak történeteket, hanem azokba ágyazott őstörténeteket is? És mi a kapcsolat e narratív forma és az irodalom feltűnő érdeklődése az ókor és az őskori emlékek iránt?