We Can Make a Life

Olvasói vélemények

A könyv Chessie Henry szívhez szóló memoárja, amelyben családja története összefonódik a Christchurch és Kaikoura földrengéseit övező eseményekkel. A könyv a trauma, a családi dinamika és a szerző személyes tapasztalatainak témáit járja körül, és az új-zélandi élet szemléletes ábrázolását mutatja be. Az olvasók dicsérték a könyvet érzelmi mélységéért és gyönyörű írásmódjáért, míg néhányan megjegyezték nem lineáris szerkezetét.

⬤ Erős, vonzó hang és gyönyörűen megírt próza.
⬤ Érzelmileg magával ragadó és átélhető történet a családi dinamikáról és traumákról.
⬤ Gazdag leírások, amelyek lehetővé teszik az olvasók számára, hogy vizualizálják a jeleneteket.
⬤ Globálisan releváns témák, amelyek Új-Zélandon túl is visszhangra találnak.
⬤ Elnyerte a legjobb első könyvnek járó díjat az NZ Ockham Book Awards-on.
⬤ Az olvasók mély kapcsolatot éreztek a családdal és a tapasztalataikkal.

⬤ Néhányan „szaggatottnak” és nem lineárisnak találták az elbeszélés szerkezetét.
⬤ A történet középpontjában hétköznapi emberek állnak, ami nem biztos, hogy a drámai eseményeket vagy hősöket kereső olvasóknak tetszeni fog.

(8 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Órákkal a 2011-es christchuchi földrengés után a Kaikourában élő orvos, Chris Henry átkúszott az égő CTV épületén, hogy megmentse a csapdába esett embereket. Hat évvel később lánya, Chessie interjút készít vele, hogy megpróbálja megérteni a traumát, amely apját a kiégéshez vezette, és közben saját, figyelemre méltó családi történetének történeteit és emlékeit tárja fel.

Chessie a lapokon újjáépíti családja életét, a szülei nászútjától kezdve az Afrikán átívelő nászúton át a Tokelau szigetén való életig, ahol öt tíz év alatti gyermek egyikeként élt, mielőtt visszatért volna Új-Zélandra, ahol édesanyja a Clarence-völgybe helyezte szívét és otthonát, hogy aztán a 2016-os Kaikoura-földrengés pusztulását, és a család kitelepítését lássa. A We Can Make a Life című könyv, amelyet ugyanazzal a szeretettel és együttérzéssel írt, amely családja bátorságát és erejét jellemzi, rendkívüli memoár a hősiesség pszichológiai áráról, az otthonról és az összetartozásról, valamint arról, hogyan teremtett egy család közös életet.

Mindig is úgy éreztem, hogy érzelmes vagyok, mert érzelmes emberek neveltek fel: már a kezdetektől fogva beszéltek, nem féltek a könnyektől, a szeretettől vagy a közelségtől. Vajon belénk ivódott, hogy túlságosan érezzük a dolgokat? Küzdenünk kellett volna ellene - a fekete alak a széleken, amely utánunk ugrik, a sötétség foltja egy egyébként színes jelenetben.