Olvasói vélemények
Összegzés:Thomas Elsaesser „Weimari mozi és utána” című könyve új perspektívát nyújt a weimari filmművészetről, és különösen a komoly kutatók és a témával kapcsolatos tudományos tanulmányok résztvevői számára vonzó. Míg a könyvet dicsérik a mélységéért és az egyes témák részletes vizsgálatáért, kritikák érik a hosszú mondatok, a korlátozott témakínálat és a nem megfelelő vizuális kísérőanyag miatt, ami olvashatóságát és bemutatását illetően vegyes véleményekhez vezetett.
Előnyök:⬤ Innovatív és friss megközelítés a weimari filmművészethez.
⬤ Alapos kutatás konkrét filmekről és filmgyártó cégekről, például az UFA-ról.
⬤ A német expresszionizmust tanulmányozók számára nélkülözhetetlen mű.
⬤ A terület korábbi munkáihoz képest jobb szervezés.
Hátrányok:⬤ Túlságosan hosszú mondatokat használ, amit egyes olvasók idegesítőnek találnak.
⬤ Más befolyásos szövegekhez képest korlátozott témakínálat.
⬤ Kevés kép (450+ oldalon mindössze 36 kép), ami csökkenti a filmtudományok szempontjából kulcsfontosságú vizuális aspektust.
⬤ A reprintek borzalmas nyomdai minősége, ami befolyásolja az olvasás élményét.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Weimar Cinema and After: Germany's Historical Imaginary
Könyv tartalma:
Az 1920-as évek német filmművészetét a mai napig a világ filmművészet egyik "aranykorának" tekintik. Az olyan filmek, mint Dr. Caligari kabinetje, Dr. Mabuse, a szerencsejátékos, Nosferatu, Metropolis, Pandora szelencéje és A kék angyal már régóta klasszikusnak számítanak, de a Németországról mint önmagával nem elégedett nemzetről alkotott képet meghatározó kulcsfilmek közé tartoznak. Fritz Lang, F. W. Murnau és G. W. Pabst rendezői munkássága, amely látszólag a fasizmus borzalmait hirdette, miközben egy legyőzött nemzet traumáiról tanúskodott, még mindig hosszú árnyékot vet a németországi filmművészetre, és a filmtörténet és a politikatörténet állandóan összefonódik.
A weimari mozi és utána új perspektívát kínál a nemzeti filmek e "legnemzetibb" filmművészetéről, újraértékelve azokat az érveket, amelyek az olyan műfajokat és mozgalmakat, mint a "fantasztikus filmek", a "náci mozi", a "film noir" és az "új német film", a huszadik századi vizuális kultúrához való tipikusan német hozzájárulásnak tekintik. Thomas Elsaesser megkérdőjelezi azokat a hagyományos olvasatokat, amelyek ezeket a műfajokat a romantikához és az expresszionizmushoz kötik, és új megközelítéseket kínál a nemzeti filmművészet funkciójának elemzésére egy fejlett "kulturális iparban" és egy magát földrajzilag és politikailag is folyamatosan újra feltaláló Németországban.
Elsaesser szerint a német film jelentősége kevésbé abban rejlik, hogy képes volt a demokrácia előmozdítására vagy a fasizmus előrejelzésére, mint inkább abban, hogy hozzájárult egy olyan közösség megteremtéséhez, amely inkább a "történelmi képzeletvilágban", mintsem a "nemzeti identitásban" osztozik. Ebben a tekintetben - érvelése szerint - a német mozi megelőlegezett néhány olyan problémát, amelyekkel a kortárs nemzetek identitásuknak a médiaképek, az emlékezet és a kitalált hagyományok segítségével történő újraalkotása során szembesülnek.
