Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv alapos betekintést nyújt az F4U Corsair történetébe és működésébe, különös tekintettel a Királyi Haditengerészet általi használatára. A könyvet dicsérik azért, mert megragadja a repülőgépet használók érzelmeit és emlékeit, és a technikai részletek és személyes anekdoták keverékét kínálja. Néhány olvasó azonban megjegyezte, hogy nem foglalkozik a Corsairnek az amerikai haditengerészetnél szerzett tapasztalataival, és az elbeszélés egyes részeit elkeserítőnek találta.
Előnyök:Részletes történelmi betekintés az F4U Corsairről, a pilóták élményeinek megható ábrázolása, jól megírt, a műszaki tartalom, az értékes életrajzok és fényképek jó keverékével, a repülés szerelmeseinek erősen ajánlott.
Hátrányok:A Corsair amerikai haditengerészetnél való alkalmazásának korlátozott tárgyalása, egyes olvasók kevésbé találták élvezetesnek, mint a szerző korábbi műveit, és egyes műveleteket monotonnak és komornak írtak le.
(6 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Widowmaker: Living and Dying with the Corsair
Könyv tartalma:
Foglalkozik a Corsair fejlesztésével az amerikai haditengerészet számára, azzal, hogy miért ítélték el a repülőgép-hordozói használatra, és hogyan használták a brit pilóták.
„Mindezek ellenére nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy Corsairrel repülhettem. Ők voltak a legjobbak, tudod, még akkor is, ha eltartott egy ideig, amíg ezt felismertem, amikor annyi barátom halt meg repülés közben.” (Colin Facer, Corsair pilóta, HMS Illustrious)
A Vought-Sikorsky Corsair a második világháború egyik legerősebb vadászgépe volt. Ugyanakkor az egyik leghibásabb is volt. Rex Beisel, a Vought főtervezője 1938-ban tervezte, de az amerikai haditengerészet túl veszélyesnek ítélte a repülőgép-hordozói műveletekhez, és megtagadta a tengeri használatra való biztonságos tanúsítást. Mivel a brit repülőgépipar képtelen volt olyan vadászgépeket építeni, amelyek elegendő hatótávolsággal és erővel rendelkeztek a repülőgép-hordozói használathoz, az Admiralitás alternatívákat keresett. A Roosevelt-féle Lend Lease programmal amerikai gyárakból tudtak fegyvereket beszerezni. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az amerikai haditengerészet, tengerészgyalogság és hadsereg mögött kellett beállni a sorba, de így is új lehetőségek nyíltak, amelyeket ki lehetett használni. Így, mivel az újonnan épített Corsair-okat felhalmozták, és egy továbbfejlesztett változat ígérete is úton volt, a Királyi Haditengerészet látott egy fejlesztésre érdemes lehetőséget, és kihasználta azt.
A háború végére a Fleet Air Arm több mint 2000 Corsairt szerzett be századai felszereléséhez. Az USN által azonosított kockázatokat azonban a Királyi Haditengerészet nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és ennek következtében túl sok ember és repülőgép veszett oda balesetekben. Pedig a tapasztalt repülőgép-pilóták kezében a repülőgép erényei túlságosan is nyilvánvalóak voltak, és idővel nagy dolgokat értek el. Végül az amerikai haditengerészet is felfigyelt erre a „sikerre”, és a Corsair-t az ő hordozóikon való használatra is engedélyezte, de a repülőgép soha nem veszítette el teljesen az „özvegycsináló” hírnevét.
Ez a könyv leírja a Corsair fejlesztését, és elmeséli azoknak a fiatalembereknek a szomorú, de inspiráló történetét, akik küzdöttek és szenvedtek azért, hogy a Corsair működőképes legyen a legelvetemültebb, legkegyetlenebb, legkönyörtelenebb háborúban, amit csak el lehet képzelni. Ennek érdekében a szerző találkozott és levelezett közel száz amerikai, brit, új-zélandi és kanadai veteránnal. Az ő visszaemlékezéseik tették lehetővé ezt a könyvet, és az ő eleven emlékeiken keresztül élhetjük át, milyen érzés volt alig nagykorúnak, fegyverbe hívott civilnek és vadászpilótának lenni.
