Wittgenstein Bécsének revíziója

Olvasói vélemények

A „Wittgenstein és a bécsi századvég” című könyv esszék gyűjteménye, amely a Wittgenstein korabeli Bécs kulturális és filozófiai kontextusát vizsgálja. Bár értékes betekintést nyújt a különböző gondolkodók és művészek Wittgensteinre gyakorolt hatásaiba, nem nyújt részletes elemzést filozófiájáról. A könyvet olyan személyiségekről szóló értekezései miatt tartják értékesnek, mint Otto Weininger és Arnold Schönberg, bár a kötet széttagolt formátuma és az összefüggő navigáció hiánya kihívást jelenthet az olvasók számára.

⬤ Bécs kulturális kontextusának és a Wittgensteinre gyakorolt hatásának jó feltárása.
⬤ Értékes betekintést nyújt olyan jelentős személyiségekbe, mint Otto Weininger, és olyan zeneszerzőkbe, mint Arnold Schönberg.
⬤ Megragadja a 20. század eleji szellemi környezet lényegét.
⬤ Wittgensteinnel kapcsolatos életrajzi anyaggal egészül ki.

⬤ A könyv szerkezete tagolt és nehezen áttekinthető.
⬤ Sok fejezet lazán kapcsolódik egymáshoz, és hiányozhat a koherens tematikus fejlődés.
⬤ Wittgenstein saját filozófiájának korlátozott elemzése, gyakran inkább a hatásaira összpontosít.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Wittgenstein's Vienna Revisited

Könyv tartalma:

A századvég Bécsét Karl Kraus egyszer emlékezetesen úgy jellemezte, mint "a világ pusztulásának kísérleti terepét". Az Osztrák-Magyar Monarchia bukását okozó világháborút megelőző évtizedekben a város egyszerre volt a társadalmi és politikai problémákat és feszültségeket elfedő operett-álomvilág, valamint a zene, a művészet, a tudomány és a filozófia terén a modernitás meghatározásához hozzájáruló, messzemenő felfedezések és újítások központja. A fantáziavilágba való visszavonulás egyik legerőteljesebb kritikáját Ludwig Wittgenstein filozófus fogalmazta meg, akinek korai bécsi karrierje hozzájárult a kultúra etikai és esztétikai értékeiről szóló viták keretéhez. A Wittgenstein's Vienna Revisited című könyvben Allan Janik kibővíti a Wittgenstein's Vienna című munkáját (amelyet Stephen Toulminnal közösen írt), hogy számos jelentős pontot felerősítsen Wittgenstein gondolkodásának genezisével, a bécsi kultúra természetével és a kortárs kultúra kritikájával kapcsolatban.

Bár a kötet központi alakja Wittgenstein, Janik nagy hangsúlyt fektet más befolyásos bécsi és nem bécsi személyiségekre is, hogy lebontson néhány, a filozófusról és az őt körülvevő kultúráról makacsul élő sztereotípiát, különösen a "gondtalan" Bécs és a pozitivista Wittgenstein mítoszát. E mítoszok fennmaradása Janik szerint részben abból ered, hogy sok történész képtelen megkülönböztetni a múltat a jelent a szellemi áramlatok értékelésében. Janik számos olyan figurát áttekint, akiket Wittgenstein értékelése során figyelmen kívül hagytak: Otto Weininger, Kraus, Schönberg, Nietzsche, Wagner, Ibsen, Offenbach és Georg Trakl. Mindannyian, mutatja be Janik, feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy megértsük, mi volt a tétje az esztéticizmusról és a modern kultúra kritikájáról szóló vitáknak.

Wittgenstein azon törekvése, hogy felismerje a gondolkodás és a nyelv korlátait, és ezáltal méltányos legyen a tudomány, a vallás és a művészet iránt, indokolja a kritikai modernisták között elfoglalt kitüntetett helyét. Ezek az esszék megvilágítják Wittgenstein kultúránkkal kapcsolatos nézőpontját.