Writing Deafness: A halló vonal a tizenkilencedik századi amerikai irodalomban

Olvasói vélemények

A Seeing the Hearing Line eredeti tudományos munka, amely a siketség és az amerikai irodalom 19. századi metszéspontját vizsgálja. A szerző, Krentz, W.E.B. Du Bois „színvonal” koncepcióját használja fel a „halló vonal” gondolatának kidolgozására, amely a siket és halló szerzők tapasztalataival egyaránt foglalkozik, kiemelve, hogy az irodalom hogyan tükrözi az identitás és a közösség összetettségét az elnyomott csoportok között.

A könyvet dicsérik eredetiségéért, provokatív érveiért és a jelentős irodalmi és társadalmi elméletekkel való alapos foglalkozásáért. Új értelmezéseket kínál olyan klasszikus szerzőkről, mint Melville és Twain, miközben hangsúlyozza a siket identitás és közösség kialakulását is. Az írást informatívnak és jól kidolgozottnak jellemzik, amely az amerikai irodalom általános olvasóinak és a tudósoknak egyaránt tetszetős.

Egyes kritikusok szerint Du Bois „színvonalának” alkalmazása kevésbé szükséges és hasznos lehet a szociálhistorista elmélethez képest, amely jobb alapot szolgáltathatna a siketség irodalomban való megvitatásához. Ez potenciálisan korlátozhatja a könyv hozzáférhetőségét és alkalmazhatóságát bizonyos olvasók számára.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Writing Deafness: The Hearing Line in Nineteenth-Century American Literature

Könyv tartalma:

Az amerikai irodalom eredeti megközelítésében Christopher Krentz a tizenkilencedik századi írásokat egy új szemszögből vizsgálja: a siketség szemszögéből, amelyről kimutatja, hogy meglepő jelentőséggel bír az identitás kialakulásában. A siketoktatás fellendülése ebben az időszakban sokkal láthatóbbá tette a siketeket az amerikai társadalomban.

Krentz bemutatja, hogy a siket és halló szerzők az írást arra használták, hogy feltárják hasonlóságaikat és különbségeiket, és megpróbálták kimunkálni azt a láthatatlan határt, amelyet Krentz a Du Bois-féle színvonallal analóg módon hallóvonalnak nevez. A Writing Deafness című könyv a siket szerzők korábban figyelmen kívül hagyott irodalmát vizsgálja, akik az írás felé fordultak, hogy hangot találjanak a nyilvános diskurzusban, és hogy megmutassák intelligenciájukat és emberségüket a többségnek.

Az olyan halló szerzők, mint James Fenimore Cooper, Lydia Huntley Sigourney, Herman Melville és Mark Twain gyakran finoman felvállalták a siketekkel kapcsolatos kérdéseket, és a siketséget nemcsak a siket mások, hanem saját maguk (mint kompetens és racionális) meghatározására is felhasználták, segítve ezzel egy öntudatosan halló identitás kialakítását. Az identitás, a fizikai másság, a kisebbségi írás, a faj és a posztkolonializmus elméletei számára nyújt meglátásokat ez a lenyűgöző könyv, amely az amerikai irodalom és kultúra, a siket tanulmányok és a fogyatékosságtudományok hallgatói számára alapvető olvasmány.