Az úttörő szenegáli rendező, Ousmane Sembene Xala (1974) című filmjét megjelenésekor a posztkoloniális afrikai társadalom éles kritikája miatt nagy sikert aratott, és megalapozta Sembene státuszát, mint egy teljesen újfajta, politikailag elkötelezett, pánafrikai szerzői filmkészítőét. A Xala, amelynek középpontjában az üzletember El Hadji és a fiatal, harmadik feleségével kötött házassága után érzett impotenciája áll, élénken érzékelteti az 1970-es évek Szenegáljának kulturális és politikai felfordulását, miközben a disszenzus, a szolidaritás és a kollektív cselekvés radikális lehetőségeit mutatja be, amelyeket El Hadji diáklánya, Rama és a városi „nemkívánatosak” csoportja testesít meg, akik egyfajta nyers kórusként lépnek fel a neokolonialista elit ügyei ellen.
James S. Williams világos tanulmánya végigköveti a Xala nehéz gyártási történetét, és elemzi a politikai és családi dráma, a szóbeli elbeszélés, a társadalmi realizmus, a szimbolizmus, a szatíra, a dokumentumfilm, a miszticizmus és a marxista elemzés merész kombinációját. A Xala azonban a forradalom mint performansz káprázatos nyitójelenetétől a rituális köpködéssel történő megváltás felfüggesztett csúcspontjáig számos olyan fogalmi és formai kihívást jelent, amelyek ellenállnak a film allegóriaként való egyszerű olvasatának.
Kiemelve Sembene bonyolult, kísérleti filmkészítésének gyakran figyelmen kívül hagyott elemeit, köztük a provokatív hangulatváltásokat és a költői, sőt szubverzívan erotikus pillanatokat, Williams a Xalát az afrikai mozi és a harmadik mozi látomásos alkotásaként mutatja be, amely kiterjesztette a posztkoloniális filmes gyakorlat paramétereit, és még ma is visszhangot keltő találékonyságával.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)