Yeats and Postmodernism
Az elmúlt huszonöt évben az angol nyelvű világ irodalomtudományában forradalom zajlott le, amely két, egymással összefüggő változást hozott a megértésben. Az egyik annak felismerése, hogy az irodalom tanulmányozásához elméleti megalapozásra van szükség, a másik pedig annak elismerése, hogy ez a megalapozás annak a felismerésnek a függvénye, hogy a mi világunk posztmodern. A hagyományos irodalomtörténészek és a formalista kritikusok nagy ellenállása ellenére mindkét feltevés hatással van napjaink sok erőteljes és éleslátó tudományos irodalomelemzésére.
Mégis, a Yeats-kutatás nagyrészt a hagyományos kritikai elméleti módozatokba ágyazva maradt. Eredeti esszék gyűjteménye most először alkalmazza a kortárs kritikai elméletek széles spektrumát a Yeats-kánon fő műveire, modellként szolgálva arra, hogyan lehet Yeatset posztmodern/posztstrukturalista perspektívából olvasni és dolgozni vele.
R. B. Kershner például Bakhtin és a diszlexia orvosi/pszichológiai tanulmányait használja fel arra, hogy az írás és a szóbeli viszonyát, valamint Yeats írásművészetének belső dialogizálását vizsgálja; Cheryl Herr Foucault munkásságának főbb fogalmait állítja egymás mellé, különösen az episztéma fogalmát A dolgok rendje című műből, Yeats látomására alkalmazva; Ronald Schleifer pedig Lyotard, Jameson, O'Hara és Derrida munkásságának felhasználásával vizsgálja a posztmodern retorika Yeatsben fellelhető tervező gesztusait.
Ezek és más provokatív esszék, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy újragondoljuk a Yeats-olvasásról alkotott legalapvetőbb elképzeléseinket, bőséges bizonyítékot nyújtanak arra, hogy milyen figyelemre méltó új felismerésekre lehet szert tenni, ha a posztstrukturalista kritikát Yeatsre alkalmazzuk.
