Tyranny and Usurpation: The New Prince and Lawmaking Violence in Early Modern Drama
A tizenhatodik század közepén az angol drámairodalomban megjelent a "tyrant by entrie" vagy a bitorló, aki a korábbi "tyrant by the administration" helyett a politikai dráma fő antihősévé vált. Ez a bitorló, vagy Machiavelli kifejezésével élve principe nuove, a dinasztikus igények nélküli fejedelem volt, aki saját "virt�" és "törvényhozó" erőszakos cselekedete révén teremti meg szuverenitását.
A korai Tudor-moráljátékok kizárólag a zsarnokká váló legitim uralkodóval foglalkoztak; a XVI. század első felének politikai drámáiban a ma is rendelkezésünkre álló szövegek között nem találkozunk a bitorlás egyetlen esetével sem. Ezzel szemben a késő Erzsébet-korszak és a jakobinus korszak történelmi és tragikus drámái hemzsegnek a törvénytelen uralkodóktól.
Shakespeare szinte valamennyi történelmi darabjában, tíz tragédiájából legalább négyben, sőt néhány vígjátékában is fontos cselekményi eszközként szerepel a trónbitorlás vagy a lehetséges trónbitorlás. Miért és hogyan jelenik meg a trónbitorlás az angol színházban? Milyen politikai, történelmi, jogi és dramaturgiai átalakulások befolyásolják és befolyásolják ezt a felbukkanási pillanatot?
Az első olyan könyvhosszúságú tanulmány, amely kizárólag a bitorlás és a zsarnokság tanulmányozásának szenteli magát a XVI. századi drámában és politikában, a Tyranny and Usurpation: Az új herceg és a törvényhozás erőszakja kihívást jelent a meglévő diszciplináris határokkal szemben, hogy e kritikus kérdésekkel foglalkozhasson.