A barbárokra várva: Esszék a klasszikusoktól a popkultúráig

Olvasói vélemények

Daniel Mendelsohn „A barbárokra várva” című esszégyűjteménye a populáris kultúra, az irodalom és a klasszikus világ éleslátó kommentárjait ötvözi. Az esszék a valóság és a műalkotás közötti elmosódó határokat vizsgálják, és a kétségbeesés helyett a megújulás érzését célozzák meg. Az írásokat gyakran dicsérik mélységük, intelligenciájuk és hozzáférhetőségük miatt, bár egyes olvasók úgy találják, hogy olyan szintű klasszikus ismereteket feltételeznek, amelyek korlátozhatják a vonzerejét.

⬤ Briliáns és informatív esszék
⬤ mély irodalmi elemzés
⬤ éleslátó és intelligens nézőpont
⬤ a klasszikus kontextust a kortárs kultúrával ötvözi
⬤ magával ragadó írói stílus
⬤ az irodalom és a művészet mélyebb megbecsülésére ösztönöz.

⬤ Feltételezheti, hogy az olvasónak komoly klasszikus előképzettsége van
⬤ néhány esszé a meleg tanulmányokról nem biztos, hogy minden olvasóhoz eljut
⬤ nem minden rész egyformán meggyőző
⬤ az eklektikus gyűjtemény egyesek számára véletlenszerűnek tűnhet.

(18 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Waiting for the Barbarians: Essays from the Classics to Pop Culture

Könyv tartalma:

A NEMZETI KÖNYVKRITIKUSOK KÖRÉNEK DÖNTŐJÉBE JUTOTT.

ÉS A PEN ART OF THE ESSAY DÍJRA.

Az elmúlt másfél évtizedben Daniel Mendelsohn a The New York Review of Books, a The New Yorker és a The New York Times Book Review hasábjain megjelent kritikáival "korunk egyik legnagyobb kritikusaként" ( Poets & Writers ) szerzett magának hírnevet. A Waiting for the Barbarians című kötetben huszonnégy új esszéjét gyűjti egybe - mindegyik "lendülettel és szikrázással", "éleslátással és szenvedéllyel" csillog - a témák széles skálájáról, az Avatartól Arthur Rimbaud verseiig, a Titanic iránti kimeríthetetlen rajongásunktól Susan Sontag naplóiig. A klasszicista végzettségű, két nemzetközileg is bestsellerré vált memoár szerzője, Mendelsohn könnyedén mozog a klasszikusok kortárs életben és irodalomban való folyamatos megjelenésének módozataitól (görög mítoszok a Pókember-musicalben, Anne Carson Sappho-fordításai) a popszínházi látványosságokkal kapcsolatos éles elméletekig, amelyek közül egyik sem olyan kirobbanóan ellentmondásos, mint a Mad Men című filmet boncolgató írása.

Az itt összegyűjtött esszéket a fikció művészetének szentelik, Jonathan Littell holokauszt-tömegháborító The Kindly Ones című művétől kezdve az olyan elfeledett gyöngyszemekig, mint Theodor Fontane regényei. Az utolsó, "Magánélet" című részben, amelyet Mendelsohn New Yorker-esszéje a hamis memoárokról előlegez meg, olyan különböző írók életét és munkásságát veszi számba, mint Leo Lerman, No l Coward és Jonathan Franzen. A Barbárokra várva ismét bebizonyítja, hogy Mendelsohn "kultúrkritikusi átfogóképessége éppoly lenyűgöző, mint mélysége.".