A belső ellenség: rabszolgaság és háború Virginiában, 1772-1832

Olvasói vélemények

Alan Taylor „A belső ellenség” című könyve mélyrehatóan vizsgálja a rabszolgaság szerepét az 1812-es virginiai háború idején, és feltárja, hogyan hatott a rabszolgaság a régió társadalmi és politikai életére és a rabszolgák életére. Szembeállítja a népszerű elbeszéléseket a történelmi valósággal, különösen kiemelve a rabszolgaság összetettségét és mind a rabszolgák, mind rabszolgatartóik cselekedeteit.

⬤ Kiemelkedő elbeszélésmód és történetmesélés, amely széles közönséget vonz.
⬤ Átfogó és aprólékos kutatás, amely kevésbé ismert történelmi tényeket tár fel.
⬤ Betekintést nyújt a rabszolgaság összetettségébe, valamint a rabszolgák és rabszolgatartók nézőpontjába.
⬤ Megkérdőjelezi az 1812-es háborút és annak a virginiai rabszolgaságra gyakorolt hatását övező mítoszokat.
⬤ A szerzőnek az a képessége, hogy a sűrű tudományos próza helyett közérthetően ír, elősegíti a megértést.

⬤ Félrevezető cím és az 1812-es háborúra való összpontosítás, kevesebb hangsúlyt fektetve a virginiai rabszolgatartás tágabb történelmi összefüggéseire 1772 és 183 között
⬤ Néhány olvasó úgy érezte, hogy a virginiaiak és döntéseik bemutatása túlságosan kritikus.
⬤ A rabszolgatartási rendszer fejlődésével kapcsolatos átfogó tájékoztatás esetleges hiánya a 181. évi háborúra való összpontosításon kívül.

(73 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Internal Enemy: Slavery and War in Virginia, 1772-1832

Könyv tartalma:

Frederick Douglass felidézte, hogy a Chesapeake-öböl mentén élő rabszolgák vágyakozva tekintettek a vitorlás hajókra, mint „a szabadság gyors szárnyú angyalaira”. 1813-ban ezek az angyalok brit hadihajókként jelentek meg az öbölben, amelyek azért jöttek, hogy megbüntessék az amerikaiakat, amiért hadat üzentek a birodalomnak.

Sok éjszakán át rabszolgák százai eveztek ki a hadihajókhoz, hogy védelmet kérjenek családjuknak a rabszolgaság pusztításától. A szökevények nyomást gyakoroltak a brit admirálisokra, hogy felszabadítókká váljanak. Az egykori rabszolgák vezetőként, pilótaként, tengerészként és tengerészgyalogosként a vidék bensőséges ismeretét használták fel a háború átalakítására.

Lehetővé tették a britek számára, hogy fokozzák szárazföldi támadásaikat, és elfoglalják és felgyújtsák Washingtont, D.

C.-t. A tidewateri urak sokáig rettegtek rabszolgáiktól, mint „belső ellenségtől”.

Ennek az ellenségnek a mozgósításával a háború a chesapeake-i rabszolgatartók legmélyebb félelmeit is lángra lobbantotta. Emellett elidegenítette a virginiaiakat a nemzeti kormánytól, amely elhanyagolta a védelmüket. Ehelyett dél felé fordultak, érdekeik egyre inkább a szakaszukhoz igazodtak.

1820-ban Thomas Jefferson így vélekedett a szekcionizmusról: „Mint egy tűzharang az éjszakában, úgy ébresztett fel és töltött el rémülettel. Azonnal az unió harangjának tekintettem.” Jefferson megjegyzésében a riadalom hangjai arról a félelemről beszélnek, amelyet a rabszolgasággal kapcsolatos közelmúltbeli válság keltett a saját államában. Az eljövendő kataklizmáról alkotott elképzelése előrelátónak bizonyult.

Jefferson megdöbbentő megfigyelése a nemzet irányában bekövetkezett fordulatot regisztrálta, az alapításkori nemzeti céltól az egyesülés veszélye felé való elmozdulást. Alan Taylor új forrásokból merítve, lebilincselő elbeszélése újrateremti az eseményeket, amelyek inspirálták a fekete virginiaiakat, kísértették a rabszolgatartókat, és új és veszélyes pályára állították a nemzetet.