A Buddha lábnyoma: An Environmental History of Asia (Ázsia környezetvédelmi története)

Olvasói vélemények

A könyv a buddhizmus fejlődésének, valamint a politikával és etikával való kölcsönhatásának elgondolkodtató feltárását mutatja be, kritikus perspektívát nyújtva a buddhizmus történetéről és a környezetre gyakorolt hatásáról.

Az első fejezetek világos és meggyőző áttekintést nyújtanak a buddhista gondolkodás fejlődéséről. A szerző megdöbbentő és briliáns meglátásokat mutat be, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos felfogást. A könyv mélyebb elmélkedésre és kutatásra ösztönöz a spirituális meggyőződések és az ökológiai kérdések közötti kapcsolatról.

Néhány olvasó talán nyugtalanítónak találja a buddhizmus történelmi útjának kritikáját, különösen ami az erőszakos és környezetromboló aspektusait illeti.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Buddha's Footprint: An Environmental History of Asia

Könyv tartalma:

Helyreigazítás a korabeli elképzeléssel szemben, miszerint a buddhizmus mindig is környezetbarát vallás volt

A mai közkeletű képzeletben a buddhizmust gyakran úgy értelmezik, mint egy olyan vallást, amely eredendően a környezettel foglalkozik. A Dharma, a buddhisták által a buddhista tanításoknak adott elnevezés, azt állítja, hogy minden dolog összefügg egymással. Ezért a buddhistákat úgy tekintik, mint akik a teljes élő környezet iránti aggodalomból az együttérzést az embereken és az állatokon túl a növényekre és magára a Földre is kiterjesztik. Johan Elverskog A Buddha lábnyoma című könyvében azt állítja, hogy csak akkor láthatjuk meg a Dharma valódi természetét, ha levetjük a buddhizmusról mint pusztán aszketikus és apolitikus szemlélődési hagyományról alkotott kortárs képet. Elverskog szerint a buddhizmus valójában egy expanzív vallási és politikai rendszer, amely a természeti erőforrások kiaknázása révén a jólét megteremtésére épül.

Elverskog áttekinti a buddhizmus terjedését Ázsiában a Kr.e. 500 és Kr.u. 1500 közötti időszakban, amikor a buddhista intézmények Irántól és Azerbajdzsántól nyugatra, Kazahsztántól és Szibériától északon, Japántól keleten, valamint Srí Lankától és Indonéziától délen épültek. Megvizsgálja a Dharma középpontjában álló jóléti teológiát, amely a gazdagságot a jó karma jelének nyilvánította, és azt az eszközt, amellyel a buddhista intézményekre hagyott adományok révén a szellemi státuszt lehetett emelni. Bemutatja, hogy ez a szentírási hagyomány hogyan késztette a buddhistákat arra, hogy Ázsia-szerte gazdagságra és hatalomra törekedjenek, és hogy kizsákmányolják mind az embereket, mind a környezetet.

Elverskog bemutatja, hogy a buddhista terjeszkedés nemcsak a helyi istenek és mítoszok kiszorítását vonta maga után a Dharma isteneivel és mítoszaival - mint a kereszténység és az iszlám esetében -, hanem a korábbi társadalmi és politikai struktúrák és a gazdasági cserehálózatok alapvető átalakítását is magában foglalta. A Buddha lábnyoma azt állítja, hogy a Dharma intézményesülése szorosan összefüggött a mezőgazdasági terjeszkedéssel, az erőforrások kitermelésével, az erdőirtással, az urbanizációval és magának a buddhizmusnak a monumentalizálásával.