A fehérség önmagának mesélt történetei: A fehérség: Faji mítoszok és amerikai narratíváink

Olvasói vélemények

David Mura „The Stories Whiteness Tells Itself” című könyve a faj és a fehérség kritikai vizsgálata Amerikában, amely mélyen foglalkozik a fehér felsőbbrendűség mítoszaival és a faji kérdések történelmi összefüggéseivel. Sok olvasó szükséges olvasmánynak tartja, amely hatékonyan foglalkozik a faji egyenlőtlenségek valóságával, és cselekvőképes lépéseket kínál a pozitív változáshoz. Vannak azonban olyan ellenvélemények is, amelyek megkérdőjelezik a szerző nézőpontját, és azzal érvelnek, hogy a könyv túlhangsúlyozza a történelmi áldozattá válást, és nem foglalkozik a fekete közösség mai kihívásainak összetettségével.

A könyv jól kutatott, hozzáférhető, és alapos elemzést nyújt a faji és fehérséggel kapcsolatos mitológiákról. Mindenki számára szükséges olvasmánynak tekinthető, akit érdekelnek a faji kérdések és a történetmesélés. Sok olvasó értékeli gyakorlatiasságát, a megvalósítható meglátásokat és a jövőre való összpontosítást. A társalgási stílusú írásmód könnyen érthetővé teszi.

Néhány olvasó úgy érzi, hogy a könyv előfeltevése túlságosan leegyszerűsítő, mivel a fekete amerikaiak jelenlegi problémáit elsősorban történelmi tényezőknek tulajdonítja, és áldozati narratívát mutat be. A kritikusok szerint a könyv elhanyagolja a közösségi kihívásokat befolyásoló egyéb tényezőket, ami a következtetések vitatható megítéléséhez vezet.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Stories Whiteness Tells Itself: Racial Myths and Our American Narratives

Könyv tartalma:

A fehér emberek által a fehér felsőbbrendűség igazolása és a rasszista elnyomás fenntartása érdekében kreált káros narratívák leleplezése

A két fekete férfi, Philando Castile és George Floyd rendőrgyilkosságai adják a keretét ennek a kíméletlen feltárásnak, amely a fehér Amerika által a fehér felsőbbrendűség igazolása és fenntartása érdekében magának mesélt történelmi és kitalált narratívákról szól. Az ország megalapításától a Black Lives Matter 2020-as nyaráig David Mura leleplezi, hogy a fajról szóló fehér történetek hogyan próbálják eltörölni a múlt brutalitását, és hogyan támasztják alá a rendszerszintű rasszizmust a jelenben.

A történelmet, az irodalmat, az etikát és a mélyen személyes dolgokat összefonva Mura visszatekint a fehér felsőbbrendűség alapító narratíváira (Jefferson védelmére a rabszolgasággal szemben, Lincoln gyakran bagatellizáló rasszizmusára és a Jim Crow létrehozására), hogy megmutassa, hogyan alapul a fehér identitás a káros mítoszokba, hamis történetekbe és faji elkülönítéssel kapcsolatos fikciókba vetett közös hiten, amelyek lehetővé teszik a fehérek számára, hogy tagadják a múltbeli atrocitásokban és a jelenlegi egyenlőtlenségekben való bűnösségüket. A fehér felsőbbrendűség mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy a fehér tudás felsőbbrendű a fekete tudásnál, állítja Mura, és ez a hit elveti a fekete narratívákban megtestesülő igazságokat.

Mura az irodalom felé fordul, összehasonlítva az Amistad című film fehér megmentő ábrázolását a film forgatókönyvének Alexs Pate fekete író által készített, afrikai főszereplőkre összpontosító regényváltozatával; a rabszolgaság ábrázolása Faulknernél és Morrisonnál; a faj hiánya Jonathan Franzen regényeiben és megkerülhetetlen jelenléte ZZ Packer műveiben, a fehérség konstrukcióját az amerikai faj szándékosan torzított portréihoz vezetve vissza. James Baldwin esszéiben Mura választ talál erre a faji torzításra, és módot arra, hogy a feketék és más BIPOC-emberek kigyógyuljanak a rasszizmus sebeiből.

Mura a bocsánatkérésen, bűnbánaton vagy szomorúságon túlmutatóan foglalkozik a rasszizmus által okozott tartós traumával, és feltárja, milyen mélyen meg kell változtatnunk faji narratíváinkat - mit kell tennünk a fehéreknek -, hogy feloldjuk a fehérség mítoszát, és teljes mértékben elismerjük a fekete amerikaiak történeteit és tapasztalatait.