A figurás kerék

Olvasói vélemények

Robert Pinsky versgyűjteménye vegyes kritikákat kapott, egyes olvasók dicsérik a mélységét és technikai tudását, míg mások úgy találják, hogy művei érzelmi rezonancia vagy elkötelezettség nélkülözik. Kiemelik Pinsky változatos témáinak feltárását és egyedi hangját, de a kritikák gyakran a gyűjteményen belül a vélt homályosságra és néhány kevéssé inspiráló darabra összpontosítanak.

Pinsky költészete elgondolkodtató, és a témák széles skáláját öleli fel, személyes és egyetemes tapasztalatokat ötvözve. Dicséretes a technikai jártassága, a hangzás és a ritmus mesteri használata, és jelentős intelligenciáról és éleslátásról tesz tanúbizonyságot írásaiban. Sok olvasó értékeli humorát, iróniáját és lírai kvalitásait, és néhány versét igazán magával ragadónak találja.

Néhány olvasó viszont unalmasnak vagy sterilnek találja Pinsky műveinek egyes részeit, amelyekből hiányzik a nagy költészettől elvárt érzelmi mélység. Számos verset homályosnak vagy pszeudo-formálisnak írnak le, ami nehézséget okoz az emlékezetes sorok megtalálásában. A kritikusok szerint, bár technikája erős, nem biztos, hogy mélyebb szinten rezonál, így az olvasók egy része kielégítetlen marad.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Figured Wheel

Könyv tartalma:

A The Figured Wheel teljes egészében összegyűjti Robert Pinsky, az Egyesült Államok korábbi költője első négy verseskötetét, valamint huszonegy új verset.

Hugh Kenner kritikus Pinsky első kötetéről írva úgy jellemezte a költő munkásságát, mint „nem kevesebbet, mint a néma és ismerős tapasztalatok egy egész tartományának nyelvi visszaszerzését”. Mind az ismerős átalakítása, mind annak kimondása, ami eddig néma vagy hallgatólagos volt kultúránkban, továbbra is központi szerepet játszik Pinsky művészetében.

Az olyan új versek, mint az „Avenue” és a „The City Elegies” a városi táj titokzatos megtestesítőjét vizionálják az emberi fájdalomnak és képzeletnek, olyan erőket, amelyek visszatérnek a „Ginza Samba”-ban, a szaxofon meghökkentő történetében, és az „Impossible to Tell”-ben, egy jazz-szerű műben, amely az elégiát a japán összekötő versek szokásával és az etnikai viccek amerikai hagyományával egyaránt összefonja. A fordítások utolsó részében Pinsky Czeslaw Milosz, Paul Celan és mások verseit adja vissza, valamint a Pokol utolsó énekét, a díjnyertes Pokol-verzió utolsó énekét.