A Föld vörös: A felfedezés tanának imperializmusa

Olvasói vélemények

Roberta Carol Harvey „A Föld vörös” című könyve részletesen és tudományos alapossággal vizsgálja annak történetét, hogyan vették el az őslakosok földjeit különböző mechanizmusok révén, beleértve a jogi, vallási és gazdasági indokokat. Hangsúlyozza az európai gyarmatosításnak az amerikai őslakosok kultúrájára gyakorolt pusztító hatásait, és igyekszik felhívni a figyelmet ezekre a történelmi igazságtalanságokra.

A könyvet dicsérik szigorú tudományosságáért, részletes dokumentációjáért és az őslakosok földrablásának történetéről szóló, szemet nyitó felfedezéseiért. Jelentősnek tartják az amerikai indiánok történetével foglalkozó felsőoktatási tanulmányok szempontjából, és számos eredeti idézetet kínál történelmi személyiségektől. A recenzensek dicsérik Harvey azon képességét, hogy az indián őslakosok nézőpontjait beleszövi az elbeszélésbe, és rávilágít a történelmi igazságtalanságokból fakadó, folyamatban lévő jogi problémákra.

Egyes kritikák arra utalnak, hogy a könyv sűrűsége és tudományos jellege miatt elsősorban diákok és tudósok, nem pedig az általános olvasók számára alkalmas. A történelmi dokumentációra való nagy hangsúlyt fektetett figyelem kihívást jelenthet azok számára, akik nem ismerik a témát.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Earth Is Red: The Imperialism of the Doctrine of Discovery

Könyv tartalma:

1823-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának vezető bírája, John Marshall a szokásjog, nem pedig a precedensjog elemzése alapján a Johnson kontra M'Intosh ügyben a "felfedezés doktrínáját" az ország legfőbb törvényének nyilvánította. Ez a "doktrína" kimondta, hogy amelyik európai nemzet először "fedezett fel" földet, amelyet akkor még nem keresztény fejedelem vagy nép uralt, az tarthat igényt a tulajdonjogra.

Washington elnöktől kezdve magától értetődő volt, hogy Amerika öröksége egy kontinentális birodalom lesz. Az őslakosok ebben az Újvilágban, ahogyan azt nevezték, pusztán akadályt jelentettek a gyarmati telepesek számára, akiket ki kellett iktatni vagy el kellett távolítani az útból a parttól partig tartó nyugati terjeszkedésük során. A Johnson-ügy Marshall főbíró korábbi, 1810-es véleményét követte, miszerint az államok tulajdonában van a határaikon belüli összes földterület, függetlenül attól, hogy azt őslakosok lakják-e.

Ez arra késztette a déli államokat, hogy eladják az őslakosok földjeit, törvényeket fogadjanak el, amelyek beolvasztják azokat a megyéikbe, és megszüntessék az őslakosok nemzeti szuverenitását. A szövetségi kormányt az a valós veszély fenyegette, hogy ezek a déli államok kiválnak az unióból, ha meghiúsul a földrablásuk.

Az őslakosok földjük bérlőivé való átalakítása megkönnyítette a kormány által a szuverén közösségekkel kötött ünnepélyes szerződések megszegését. Lehetővé tette, hogy több millió hektárnyi földet szerezzenek meg.

Ezután az őslakosok életének, földjének, vadállományának és értékes természeti erőforrásainak elvesztése következett, a szövetségi kormány pedig brutális gazdasági szankciókat és pusztító asszimilációs politikát vezetett be. Így az Egyesült Államok tűzön-vízen, kőkemény áron, vagy egyáltalán kártérítés nélkül szerzett meg egy birodalmat, amit Marshall főbíró két förtelmes, színlelt ügyben hozott döntései segítettek elő.