A forradalom soundtrackje: A zene politikája Iránban

Olvasói vélemények

A könyv a forradalom utáni iráni zene mélyreható feltárását nyújtja, összekapcsolva azt Irán tágabb kulturális és politikai kontextusával. Jól kutatott és szép prózával megírt mű, amely magával ragadja az olvasót, és bonyolult témákat tesz hozzáférhetővé és elgondolkodtatóvá.

Kiváló kutatás és írás, éleslátó összefüggések a zene és az iráni kultúra között, magával ragadó és elgondolkodtató, a kevés ismerettel rendelkező olvasók számára is hozzáférhető, és erősen ajánlott a kortárs Irán iránt érdeklődőknek.

A könyv nem könnyű olvasmány, és időnként sűrű lehet; egyes olvasók a nyomtatott betűméretet kicsinek és kényelmetlenül kicsinek találták a hosszas olvasás során.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Soundtrack of the Revolution: The Politics of Music in Iran

Könyv tartalma:

A zene volt az iráni forradalom egyik első áldozata. A zenét 1979-ben betiltották, de gyorsan visszakúszott az iráni kultúrába és politikába. Az iráni-iraki háború idején az állam a zenét propaganda célokra használta fel. Idővel a zene fontos politikai teret biztosított, ahol a művészek és a közönség társadalmi és politikai vitát folytathatott. Most, több mint harmincöt évvel később, a forradalom gyermekei és zenéjük is nagykorúvá váltak. A forradalom hangsávja az iráni kultúráról, politikáról és társadalmi változásokról nyújt lenyűgöző beszámolót, hogy az iszlám köztársaság alternatív történelmét nyújtsa.

Nahid Siamdoust több mint ötéves iráni kutatásaira támaszkodva - többek között a 2009-es tüntetések idején - bemutatja a szereplők teljes skáláját, a zenészektől a közönség tagjain át az állami tisztviselőkig, és beviszi az olvasót a koncerttermekbe és az underground előadásokba, valamint az állami engedélyezési és cenzúrahivatalokba. Szorosan követi négy zenész - a perzsa klasszikus zene óriása, egy kormány által támogatott popsztár, egy lázadó rock and roller és egy underground rapper - munkásságát, akiknek mindegyike jelentősen eltérő politikai nézeteket vall, és az iráni kormánnyal való kapcsolatuk is jelentősen eltér egymástól. A zenészek és zenéjük vizsgálata együttesen megvilágítja az iráni viták középpontjában álló kérdéseket - az ország jövőjéről és identitásáról, a vallásos hit változó felfogásáról és a politikai szabadságra való törekvésről.

Siamdoust megmutatja, hogy még ha az állami hatóságok egyelőre el is határozzák, hogy nagyobb szabadságot biztosítanak Irán többségi fiatal lakosságának, megtartják az ellenőrzést, és megbüntethetik azokat, akik túl messzire mennek. A zene azonban továbbra is lehetőséget nyújt a vitára és a dacra. Amint azt a 2009-es zöld felkelés és az 1979-es forradalom is bizonyította, egy hatásos dallam vagy zenei vers megidézése képes arra, hogy az idegeneket erős közönséggé egyesítse.