A forradalom visszafordítása: A parasztlázadások elit általi felforgatásának összehasonlítása

Olvasói vélemények

Vasabjit Banerjee professzor „Undoing the Revolution” (A forradalom meghiúsulása) című írása alaposan megalapozott kritikát fogalmaz meg a parasztforradalmak hatékonyságáról, és azt állítja, hogy az ilyen mozgalmak gyakran nem javítják a szegények helyzetét, hanem az oligarchia új formáihoz vezetnek. A könyv történelmi esettanulmányok segítségével mutatja be, hogy a forradalmak következetesen kudarcot vallottak a parasztok javainak valódi újraelosztásában.

A könyvet dicsérik provokatív és jól megalapozott érveiért, amelyek sokféle közönséghez szólnak, beleértve a konzervatívokat és a háborúellenes pacifistákat is. Különböző esettanulmányokon keresztül hatékonyan bizonyítja, hogy a forradalmak nem a szegények javát szolgálják, és megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a haladás erőszakos eszközökkel érhető el. A békés demokratikus folyamatok mint életképes alternatíva hangsúlyozása szintén kedvezően értékelhető.

Bár a könyv meggyőző érveket mutat be, néhány olvasó úgy találhatja, hogy túlságosan kritikus a forradalmakkal szemben, anélkül, hogy figyelembe venné a lehetséges kivételeket vagy a különböző kontextusokban bekövetkező eltérő eredményeket. Emellett azok, akik a fegyveres harc mint a társadalmi változás eszköze mellett érvelnek, nem biztos, hogy egyetértenek a szerző következtetéseivel.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Undoing the Revolution: Comparing Elite Subversion of Peasant Rebellions

Könyv tartalma:

A „Undoing the Revolution” (A forradalom meghiúsítása) azt vizsgálja, hogy a vidéki alsóbb osztályok hogyan szövetkeznek a hatalomból kikerült elitekkel, hogy megdöntsék kormányukat - csakhogy az új rezsim hatalomra kerülésekor kizárják őket a hatalomból. Vasabjit Banerjee először azt vizsgálja meg, hogy a parasztoknak miért kell szövetségre lépniük a másként gondolkodó elitekkel ahhoz, hogy fellázadhassanak. Ezután bemutatja, hogy a konfliktusmegoldás és az azt követő, új állami intézmények kialakítására irányuló alkuk hogyan erősítik meg újra a szövetséges eliteket, és hogyan marginalizálják újra a parasztokat.

Banerjee három különböző agrártársadalmat értékel a huszadik század különböző időszakaiban: a forradalmi Mexikót 1910 és 1930 között; a késő gyarmati Indiát 1920-tól 1947-ig; és a fehér uralom alatt álló Zimbabwét (Rhodesia) az 1960-as évek közepétől 1980-ig. Ez az összehasonlító megközelítés lehetővé teszi annak vizsgálatát is, hogy az alsóbb osztályok milyen igényt támasztanak az elit részvételére, és milyen sokféle okot használnak az elitek arra, hogy a paraszti osztályokat részvételre ösztönözzék, a vallási-etnikai identitástól és a közös politikai céloktól kezdve a parasztok és az elitek saját gazdasági sérelmeiig.

A forradalom visszavágása bemutatja, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai befektetők a készpénztermelésben, a természeti erőforrásokban és a pénzügyekben szövetkezhetnek a parasztlázadókkal; és a fenyegető vagy tényleges állami összeomlás után alkudozhatnak egymással az új állami intézmények kiválasztása érdekében.