Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv jól megalapozott hátteret nyújt Pakisztánról és Indiáról, de jelentős elfogultságoktól és hibás érveléstől szenved. Az olvasók a két nemzet bemutatásában az egyensúly hiányát tapasztalják, ami csalódottsághoz és frusztrációhoz vezet.
Előnyök:Jó kutatás és részletes háttérinformációk Pakisztánról és Indiáról.
Hátrányok:Erősen elfogult, hiányzik a kiegyensúlyozott érvelés, és egyoldalú szemléletet hirdet, ami egyes olvasók számára méltatlanná teszi a művet.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Cold War on the Periphery: The United States, India, and Pakistan
Könyv tartalma:
A Hidegháború a periférián című könyv az 1947-es indiai függetlenség és az 1965-ös indiai-pakisztáni háború által meghatározott két viharos évtizedre összpontosítva vizsgálja az amerikai szubkontinensre vonatkozó amerikai politika alakulását. McMahon elemzi azokat a motivációkat, amelyek Amerika azon törekvése mögött állnak, hogy Pakisztánt és Indiát a hidegháború stratégiai célpontjaként kezelje. Azt is megvizsgálja, hogy milyen mélyreható következményei vannak - az amerikai regionális és globális külpolitikára és a dél-ázsiai stabilitásra nézve - Amerika összetett politikai, katonai és gazdasági kötelezettségvállalásainak a szubkontinensen.
McMahon amellett érvel, hogy az 1954-ben létrejött pakisztáni-amerikai szövetség monumentális stratégiai hiba volt. A szövetség, amelyet elsősorban a közel-keleti védelmi perem megerősítésére kötöttek, növelte az indiai-pakisztáni ellenségeskedést, aláásta a regionális stabilitást, és arra késztette Indiát, hogy szorosabb kapcsolatokat keressen a Szovjetunióval. A változékony régió négy elnökséget átfogó vizsgálatán keresztül McMahon feltárja, hogy az amerikai stratégiai elképzelés "meglepően rosszul meghatározott, következetlen, sőt ellentmondásos" volt, mivel a szovjet fenyegetés miatti túlzott aggodalom és az amerikai kudarc miatt nem sikerült a fejlődő nemzetek érdekeit és aggodalmait a külpolitikába integrálni.
A Hidegháború a periférián című könyv a háború utáni amerikai külpolitika globális hatókörével kapcsolatos alapvető kérdésekkel foglalkozik. McMahon azt kérdezi, hogy miért váltak a gazdasági-katonai hatalom alapvető előfeltételei közül csak kevéssel rendelkező területek az Egyesült Államok intenzív érdeklődésének tárgyává? Hogyan váltak az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei olyan kiterjedtté, hogy azok messze túlnőttek Nyugat-Európa és Kelet-Ázsia ipari magországain, és a harmadik világ perifériáján lévő országokat is felölelték? És a gazdasági, politikai és ideológiai változók milyen kombinációja magyarázza legjobban azokat az indítékokat, amelyek arra késztették az Egyesült Államokat, hogy a bolygó gyakorlatilag minden szegletében barátokat és szövetségeseket keressen?
McMahon világos elemzése az indo-pakisztáni-amerikai kapcsolatokról erőteljesen feltárja, hogy az amerikai politikát - ahogyan ő fogalmaz - "egy sor amorf - és nagyrészt illuzórikus - katonai, stratégiai és pszichológiai félelem" vezérelte az amerikai sebezhetőséggel kapcsolatban, ami nemcsak az amerikai erőforrásokat pazarolta, hanem Dél-Ázsiát is a hidegháború örvényébe sodorta.
