A hidegháborús elrettentés tévedései és egy új irányvonal

Olvasói vélemények

Keith Payne könyve a hidegháborús elrettentés elméletének kritikai vizsgálatát kínálja, és azt állítja, hogy az elavult és potenciálisan veszélyes a jelenlegi biztonsági környezetben. A történelmi elemzést kortárs politikai kérdésekkel ötvözi, és új kereteket javasol az elrettentés megértéséhez a modern korban. Noha a könyvet dicsérik világosságáért és elgondolkodtató ötleteiért, egyes kritikák rámutatnak, hogy nem biztos, hogy teljes mértékben foglalkozik a mai nemzetbiztonsági döntéseket befolyásoló összes lényeges tényezővel.

⬤ Világosan megírt és meggyőző érvek.
⬤ Kiváló történelmi bizonyítékok támasztják alá állításait.
⬤ Elgondolkodtató javaslatok a modern nukleáris korszak új elrettentő stratégiáira.
⬤ A múltbeli események hasznos összekapcsolása az elrettentés megértésének jelenlegi kihívásaival.

⬤ Talán nem foglalkozik átfogóan a nemzeti stratégiai döntéseket befolyásoló összes tényezővel, például a gazdasági kölcsönös függőséggel és a technológia szerepével.
⬤ Egyes kritikák szerint az emberi viselkedés és a vezetői döntéshozatal összetettségének esetlegesen hiányos elemzése.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Fallacies of Cold War Deterrence and a New Direction

Könyv tartalma:

1938-ban Neville Chamberlain miniszterelnök abban reménykedett, hogy az enyhülés politikája kielégíti Adolf Hitler területi vágyait, és ennek megfelelően alakította ki a brit politikát. Ez a terv kudarcot vallott, főként azért, mert Hitler nem volt olyan államférfi, aki végül is alkalmazkodott volna a megszokott normákhoz.

Chamberlain politikája azért volt kudarcra ítélve, mert nagymértékben félreértékelte Hitler alapvető meggyőződéseit és így viselkedését is. Az USA hidegháborús nukleáris elrettentési politikája hasonlóan azon a magabiztos, de megkérdőjelezhető feltételezésen alapult, hogy a szovjet vezetők Washington mércéje szerint racionálisak lesznek; ésszerűen fognak viselkedni, amikor nukleáris fenyegetéssel szembesülnek. Az Egyesült Államok feltételezte, hogy minden épeszű kihívót elriasztana a súlyos provokációktól, mert ha nem így tenne, az ostobaság lenne.

Keith B. Payne azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy ez az érvelés megfelelő-e a hidegháború utáni időszakban.

A múltbeli helyzetek és egy valószínű jövőbeli forgatókönyv, egy Tajvan körüli amerikai-kínai válság elemzésével azt javasolja, hogy az amerikai politikai döntéshozók térjenek el attól a feltételezéstől, hogy minden ellenfelünk kényelmesen kiszámítható a saját kultúránk mércéi szerint. Az elrettentés váratlan és esetleg katasztrofális kudarcainak elkerülése érdekében - érvel - alaposan meg kell vizsgálnunk az egyes ellenfelek kultúráját és hiedelmeit, hogy jobban előre láthassuk az amerikai elrettentési fenyegetésekre adott valószínűsíthető válaszaikat.