Értékelés:
Rajan Menon könyve, „A humanitárius beavatkozás önhittsége” kritizálja a humanitárius beavatkozásnak az amerikai külpolitikában elterjedt fogalmát, és azt állítja, hogy az ilyen beavatkozások gyakran önös érdekeket szolgálnak, nem pedig valódi humanitárius érdekeket. Menon történelmi példákon keresztül mutatja be a beavatkozások összetettségét és lehetséges következményeit, és óvatosabb megközelítést sürget a külföldi katonai szerepvállalás tekintetében.
Előnyök:A könyv jól kutatott, őszinte, és üdítően realista szemléletet képvisel a humanitárius beavatkozással kapcsolatban. Menon érvei időszerűek, relevánsak és történelmi példákon alapulnak, amelyek megvilágítják az ilyen politikák képmutatását és buktatóit. Mély kritikát fogalmaz meg az amerikai külpolitika ideológiai gondolkodásáról, és világosan és tömören foglalkozik az összetett humanitárius kérdésekkel. Az olvasók széles köre számára alkalmas, beleértve a politikai döntéshozókat, akadémikusokat és aktivistákat.
Hátrányok:Egyes olvasók számára kihívást jelenthetnek Menon érvei, ha erősen hisznek a humanitárius beavatkozások szükségességében. Emellett, bár a könyv informatív és lebilincselő, keményen és kritikusan fogalmaz, ami nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik optimistábban látják az intervenciós politikákat.
(4 olvasói vélemény alapján)
The Conceit of Humanitarian Intervention
A hidegháború végével a humanitárius beavatkozások - a tömeges atrocitások felszámolását célzó katonai akciók - megnőttek. Ezek a mentőháborúk, amelyeket az emberi jogok és a jogi elvek látszólag egyetemes normáinak nevében vívnak, azon a feltételezésen alapulnak, hogy egy valódi "nemzetközi közösség" kezdett kialakulni, és konszenzusra jutott a tömeggyilkosságok felszámolására irányuló eljárásról. Rajan Menon amellett érvel, hogy a humanitárius beavatkozás mint fogalom és mint politika valójában továbbra is mélyen megosztó, és emellett hibás is. A humanitárius beavatkozás hívei rengeteg írást hoztak létre, hogy alátámasszák állításukat, miszerint az emberi jogi elvek ma már példátlan befolyást gyakorolnak az államok külpolitikájára, és hogy ezért átfogó megoldást várhatunk a tömeges atrocitásokra.
A The Conceit of Humanitarian Intervention című könyvében Menon megmutatja, hogy ez a hit, bár nemes, mégis álságos. Az államok továbbra is elsősorban az alapján cselekszenek, amit egy adott pillanatban nemzeti érdekeiknek tekintenek. Az idegenek megszabadítása az elnyomástól a prioritási listájukon alacsonyan szerepel. Valójában még a demokratikus államok is rendszeresen olyan kormányokat fogadnak el, amelyek lábbal tiporják azokat az emberi jogi értékeket, amelyeken a humanitárius beavatkozási vállalkozás nyugszik.
Az államok etikai elkötelezettsége az atrocitások megszüntetése érdekében folytatott háborúk iránt továbbra is epizodikus és kiszámíthatatlan - inkább retorikai, mint valós. És amikor ezeket a küldetéseket vállalják, az alkalmazott stratégiák és eszközök kivétel nélkül perverz, sőt veszélyes eredményeket hoznak. Ez nem kis mértékben a vezetők - és a humanitárius beavatkozás híveinek - önhittségéből fakad, akik elhitték, hogy bölcsességük és felhatalmazásuk van arra, hogy szabadságot és stabilitást adományozzanak olyan társadalmaknak, amelyekről keveset tudnak.
